Négy évtizede nem mért előnnyel verte az Oxford a Cambridge-t az evezősversenyen

Shares

Oxford_CambridgeTöbb mint négy évtizede nem mért hatalmas előnnyel nyert az Oxford a Cambridge ellen vasárnap este a két város egyetemi együttesének hagyományos londoni evezősversenyén.
Oxford és Cambridge amatőr diákversenyzői évente mérik össze erejüket a Temzén. A verseny az egyik legpatinásabb és legnépszerűbb sportesemény Nagy-Britanniában.
A Temze nyugat-londoni kanyargós szakasza mentén és a hidakon az esős, szeles, hűvös idő ellenére az idén is hozzávetőleg negyedmillióan nézték a 4 mérföld és 374 yard, vagyis 6,779 kilométer hosszú futamot.

Az oxfordi egyetem 78. győzelmét aratta, és az utóbbi hét versenyből ötöt megnyert. Tavaly is az oxfordi hajó érkezett elsőként a célba.

Az összesítésben azonban még mindig a cambridge-iek állnak jobban: az 1829 óta – időnkénti megszakításokkal – megrendezett versenyek közül eddig 81-et nyertek meg.

Döntetlent egyszer hirdettek a sportrendezvény 180 éves történetében: 1877-ben, amikor a két hajó egyszerre érkezett a célba.

Az idei futam már az elején eldőlt: a cambridge-i legénység evezői az 5. percben összeakadtak a riváliséival, a Cambridge egyik evezőse le is esett üléséről, evezőjének rögzítőgyűrűje pedig eltört.

Az ilyen fizikai összecsapásokat – ha nem szándékos szabálytalanság okozza – a versenyszabályzat nem tiltja, és a táv végén a versenyt felügyelő bírói testület nem is fogadta el a Cambridge tiltakozását.

Az oxfordiak az incidens után ütemesen elhúztak az addig néhány orrhosszal vezető ősi ellenféltől, végül 11 hajóhossznyi – 1973 óta példátlan – előnnyel haladtak át a célvonalon.
Oxford 18:36 perc alatt teljesítette a távot, valamivel kényelmesebb tempóban a tavalyi eredménynél: akkor 17:27 perc alatt ért célba. A rekordot továbbra is Cambridge tartja, az 1998-ban felállított 16:19 perccel.

Az oxfordiak legénysége valamivel könnyebb volt Cambridge evezőseinél: a hivatalos mérlegelés alapján az oxfordi nyolcas átlagsúlya 88,10 kilogramm volt a cambridge-iek 92,30 kilós átlagával szemben.

Az idei viadalt az evezők összeakadásán kívül semmilyen incidens nem zavarta meg.

A két évvel ezelőtti futamon a 35 éves ausztrál Trenton Oldfield a táv felénél beúszott az egymás közvetlen közelében haladó két hajó elé. Ilyesmire az összecsapások 1829-ig visszanyúló történetében még nem volt példa.

Oldfield később a bíróság előtt védekezésképp elmondta, hogy demonstrációja a brit kormány költségvetési megszorító intézkedései ellen irányult, mivel ezek szerinte „a dickensi időknél is rosszabb” helyzetet teremtenek az országban.

Hozzátette: azért választotta tiltakozása célpontjául az Oxford-Cambridge evezősversenyt, mivel „az igen jelentős kiadáscsökkentéseket” végrehajtó jelenlegi brit kormány tagjainak 70 százaléka Oxfordban vagy Cambridge-ben végzett.

Az ügyben eljáró bírónő azonban nem méltányolta Oldfield érvelését, és hat hónap letöltendő börtönbüntetést rótt ki az ausztrálra.

A rendezők azóta semmit sem bíznak a véletlenre: a verseny előtt és alatt a Temze 15 kilométeres szakaszán – csakúgy, mint tavaly – a brit királyi haditengerészet egy alakulata és a Scotland Yard vízrendészetének egységei járőröztek.

Forrás: MTI