Négy magyar a kecskeméti férfi döntőben

Shares
Fotó: Immotion Buza Virag

Fotó: Buza Virag

Négy hazai versenyző jutott a vasárnapi férfi döntőbe az öttusázók kecskeméti világkupa-viadalán.

A 86 fős mezőny három csoportba osztva kezdte meg a küzdelmeket a pénteki selejtezőben, melyben az első nyolc hely ért automatikus továbblépést, további 12 versenyző pedig a megszerzett pontja alapján válhatott a finálé résztvevőjévé.

A magyarok közül a 2009-ben egyéni világbajnok, Londonban olimpiai bronzérmes Marosi Ádám (a képen) esélyeshez méltóan, könnyedén lépett tovább köszönhetően annak, hogy 21 győzelemmel megnyerte a vívást a B csoportban, majd a 200 métert 2:01.38 perc alatt, a negyedik legjobb idővel úszta le. Két szám után a második helyen állt, jelentős pontelőnye volt a nyolc-kilencedik hely környékén következő üldözőkkel szemben, így nem kellett idegeskednie a lövészetekkel kombinált futásban, amelynek a végén ötödikként ért a célba. Ugyanitt nyolcadik lett Demeter Bence, de neki nagyot kellett küzdenie a biztos továbbjutásért. A vívás és az úszás után még csak 15. helyen állt, a kombinált szám viszont jól sikerült neki, 11:11.01 perces eredménye a második legjobb volt a mezőnyében, amivel jelentősen előrelépett.

Marosiénál valamivel gyengébb, de jó vívással került kedvező helyzetbe az A csoportban Tomaschof Soma. A folytatásban élt is a lehetőséggel: harmadikként fejezte be a napot.

A negyedik továbbjutó Fröhlich Tamás volt, aki a C csoportban kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva hatodik lett.

Demeter Gergely

Pontszáma alapján éppencsak lemaradt volna a döntőről Demeter Gergely, de később kiderült – amint arról Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány az MTI-t tájékoztatta -, hogy mégis ott lehet majd a fináléban, mert egy lengyel versenyző visszalépett. A fiatalabbik Demeter fivér a B csoportban szerepelt, s ott a 12. helyen zárt 1140 ponttal. Eredetileg 1141 pontos volt az utolsó döntőbe jutó, a visszalépés miatt azonban az ötödik legjobb magyar is finalista lett.

A hazai színeket 12 öttusázó képviselte. A felnőtt élversenyzők mellett a legjobb utánpótláskorúak is bizonyítási és egyben tesztelési lehetőséget kaptak. Hiányzott a mezőnyből Tibolya Péter, akinek februári műtétje óta még nem jött teljesen rendbe a lába, illetve a vk-forduló előtt nem sokkal kényszerült visszalépni a három hete, Rómában ezüstérmes Kasza Róbert, mert egy leguggolásnál feldagadt, felvizesedett a térde.

Szombaton a nők döntőjét rendezik, majd vasárnap következnek a férfiak. A verseny hétfőn a vegyesváltóval zárul.

A kecskeméti az idei vk-sorozat negyedik viadala. A júniusi, minszki döntőbe az egyes állomásokon elért eredmények alapján lehet bejutni. Az ottani első helyezett – a nőknél és a férfiaknál is – olimpiai kvótát szerez.

(MTI)