Negyedik a Vasbányai, Mike kenus duó

Shares
 Vasbányai Henrik (elöl) és Mike Róbert a férfi kenu párosok 1000 méteres versenyének döntőjében. MTI Fotó: Kovács Tamás

Vasbányai Henrik (elöl) és Mike Róbert a férfi kenu párosok 1000 méteres versenyének döntőjében. MTI Fotó: Kovács Tamás

A Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenus duó negyedik lett 1000 méteren a riói olimpián.

A KSI SE kettőse 2013-ban világbajnok volt ebben a számban, tavaly és tavalyelőtt pedig második, így az éremesélyesek közé tartozott a szombati döntőben.

A táv nagy részében a mezőny hátsó felében haladtak a magyarok, de aztán remekül hajráztak, bár az éremszerzés végül elmaradt. Az élen német, brazil, ukrán volt a sorrend.

Hirdetés

A Rodrigo de Freitas Lagunára épített pályán éppen a magyar egység futamára csendesedett le a szél – amely egy nappal korábban a magyar páros tagjainak elmondásai alapján zavarta őket -, ennek ellenére már az első méterek után hátrányba került a hajójuk.

Nagyon sokáig, körülbelül 250 méterrel a cél előtt még úgy tűnt, Vasbányainak és Mikének nem lesz esélye az éremszerzésre – a hetedik helyen haladtak csak -, ekkor azonban megindították a hajót és hatalmas hajrába kezdtek. Az utolsó métereken megszorongatták a harmadik ukránokat, de bő huszonöt századdal végül lemaradtak a dobogóról.

„Ennyi volt ez a mai pálya” – jelentette ki Vasbányai Henrik, aki a stégen elvált Mike Róberttől, és egyedül állt az újságírók elé. „Kétszázötvennél indítottunk, azt hittem, lesz elég idő befogni a többieket. Éreztem, hogy jövünk fel és meglehet az érem, még az utolsó ötvenen is tudtunk rátenni, de nem sikerült.”

Hirdetés

Hozzátette: tavaly a kilencedik helyről tudtak a másodikra felérni.
„Tudom, hogy a vezetőség többet várt tőlünk, én is többet vártam magunktól, de remélem, nem kell szégyenkeznem emiatt a negyedik hely miatt” – fogalmazott.

Férfi C-2 1000 m, olimpiai bajnok:

   Sebastian Brendel, Jan Vandrey (Németország) 3:43.912 p 
2. Erlon Souzam, Isaquias Queiroz Dos Santos (Brazília) 3:44.819
3. Dmitro Jancsuk, Tarasz Miscsuk (Ukrajna) 3:45.949
4. VASBÁNYAI HENRIK, MIKE RÓBERT 3:46.198

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 20. Molnár Péter a férfi kajak egyesek 200 méteres versenyének B döntőjében a Rio de Janeiró-i nyári olimpián a Rodrigo de Freitas Lagúnában 2016. augusztus 20-án. Molnár a hetedik helyen végzett, így összesítésben a 15. lett. MTI Fotó: Kovács Tamás

Molnár Péter a férfi kajak egyesek 200 méteres versenyének B döntőjében. MTI Fotó: Kovács Tamás

Molnár Péter hetedik a B döntőben

A Budapest Honvéd 30 éves sportolója – aki csütörtökön, párosban negyedikként zárt Tótka Sándorral – 2008-ban és 2011-ben Európa-bajnoki ezüstérmes volt ebben a számban, de az utóbbi időben inkább a párosra helyezte a hangsúlyt.

A szombati versenyben jó rajt után visszaesett, és a hajrában sem tudott újítani, így csak argentin riválisát sikerült megelőznie.

„A tegnapihoz képest ez jobb volt, bár a körülmények nem változtak” – értékelt Molnár Péter. „Jobban összeraktam a pályát, végre ki tudtam magam kajakozni. Tudom, ez így furcsán hangzik, de nagyon erős a 200 mezőnye. A legrosszabb ellenségemnek sem kívánom.”

Hozzátette: megtapasztalta, hogy egészen más felkészülést kíván mentálisan és fizikailag is az egyes, mint a páros.
Elégedett vagyok, s örülök, hogy itt lehetek” – mondta Molnár Péter, aki a riói játékok kezdete előtt három nappal került be az olimpiai csapatba Tótkával együtt a doppinggyanúba keveredett Horváth Bence és Szomolányi Máté helyett.

Férfi K-1 200 m, olimpiai bajnok:

   Liam Heath (Nagy-Britannia) 35.197 mp
2. Maxime Beaumont (Franciaország) 35.362
3. Saul Craviotto Rivero (Spanyolország)
és Ronald Rauhe (Németország) 35.662-35.662
…15. (a B döntőben 7.) MOLNÁR PÉTER

(MTI)