Negyedik lett az olimpiai ezüstérmes magyar kajaknégyes

Shares
Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás és Pauman Dániel

Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás és Pauman Dániel. Fotó: ©Doba István/Vasas SC 2016

A negyedik helyen végzett a Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás, Pauman Dániel, Tóth Dávid összetételű olimpiai ezüstérmes kajaknégyes 1000 méteren a csehországi Racicében rendezett kajak-kenu világkupa vasárnapi versenynapján.

A szám döntőjét a német hajó nyerte az ausztrálok és szlovákok előtt, a Czompa Tibor, Doba Richárd Alfréd, Vidákovich Antal, Györgyjakab Máté összeállítású másik magyar kvartett pedig hetedikként ért célba.

“Nyolcszáz méterig Zoliék is jól tartották magukat, de a német egység durván ellépett a mezőnytől. Érezhetően nagy erőfölényben vannak, és most mindent be is vetettek, hiszen ez a verseny válogató volt a számukra. A most nyújtott teljesítményük alapján az olimpián is esélyesek lesznek az aranyra, de az egy egészen más verseny lesz. A mieink számára még hátra van egy válogató, vagyis más és más állapotban vannak jelenleg az egységek” – értékelte a látottakat Hüttner Csaba utánpótlás vezetőedző.

[Customads id=646335]

A férfi kajakos mezőnyben két fiatal versenyzőnk is meglepetést nyújtott: Somorácz Tamás K-1 500 méteren, míg Koleszár Mátyás K-1 5000 méteren lett negyedik.

„Somorácz Tamás ismét bátran versenyzett, nagyon tetszik a magabiztossága, az, hogy a legjobbak között is fel meri vállalni, amit tud. Ez most a negyedik helyre volt elegendő ebben az erős mezőnyben. Koleszár Mátyástól ötezer méteren végre azt láttam, amit várunk tőle. Ő is bátran ellépett a legjobbakkal, Max Hoffal és Ken Wallace-szal, és csak az utolsó fordulóban volt egy taktikai hibája, ami miatt a negyedik lett. Tényleg remek eredmény ez tőle” – folytatta a szakember, aki természetesen férfi kenusainkat is értékelte.

„Petkó András és Fekete Ádám az ötödik helyen zárt C-2 1000 méteren, ami biztató eredmény tőlük. Úgy érzem, nekik a táv első felében, iramban kell még fejlődniük. C-1 500 méteren Szabó Kristóf is az ötödik lett, és nagyon örültem neki, hogy ismét tűzzel, szenvedéllyel versenyzett. Ha ezer méteren is így megy, akkor ott is döntős lehetett volna” – mondta Hüttner Csaba.

A K-1 1000 méteren győztes Takács Tamara délelőtt a K-1 500 méter B-döntőjében lett második, majd délután 5000 méteren szállt vízre, amelyben az ötödik helyet szerezte meg.