Negyedszer a Real Madridé az Európai Szuperkupa

Shares

Real_Madrid_SkopjeA Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid nyerte a labdarúgó Európai Szuperkupát, miután kedden 2-1-re legyőzte az Európa Ligában címvédő Manchester Unitedet Szkopjéban.

A négyszeres aranylabdás Cristiano Ronaldo a kispadon kezdte az összecsapást, amelynek legelején Gareth Bale veszélyeztette közelről az angol együttes kapuját. A folytatásban is a spanyol alakulat volt kapura veszélyesebb, Casemiro fejelt a felsőlécre.

A Manchester előtt többször csillant fel nagy helyzet kialakításának lehetősége, ám lövésig pontatlanságok, rossz megoldások miatt nem jutottak el. Ezt és a mezőnyfölényét kihasználva vezetéshez jutott a BL-győztes: egy felszabadítás után Dani Carvajal ívelt jobbról a tizenhatoson belülre, Casemiro pedig a leshatárról indulva levált a védőjéről, és egyből a hosszú alsóba lőtt.

A 32 fokos melegben félóra elteltével ivószünetet rendelt el a játékvezető, s bár a rövid pihenő felélénkítette a Vörös ördögök játékát, igazi helyzetig nem jutottak, sőt, a szünet előtt Karim Benzema növelhette volna kettőre a különbséget.

A fordulás után Toni Kroos távoli lövésével veszélyeztetett Zinédine Zidane együttese, amely nem sokkal később már 2-0-ra vezetett: Isco és Gareth Bale remek kényszerítője után előbbi lőtt hat méterről higgadtan a kapuba.

Szinte azonnal faraghatott volna a különbségből a United, ám Paul Pogba fejesét fogta Keylor Navas, majd a kipattanóból a nyáron igazolt Romelu Lukaku az üres kapu fölé lőtt. Gareth Bale felsőlécét követően azonban összejött a szépítés a korábban a madridiakat is irányító José Mourinho csapatának: Nemanja Matic távoli lövését középre ütötte ki Navas, Lukaku pedig másodszor már nem hibázott közelről, ezzel első tétmérkőzésén betalált új csapatában.

A hajrában érezhetően veszélyesebb volt a Manchester United, előbb Marcus Rashford ziccerét, majd Fellaini fejesét védte Navas. A túloldalon Marco Ansensio kísérlete után mutatott be bravúrt De Gea, a hajrában az idővel is okosan gazdálkodó Real Madrid így is megőrizte előnyét.

A Real Madrid sikerével története során negyedszer hódította el a trófeát, s egymást követő két évben nyerte meg a Bajnokok Ligáját és az európai Szuperkupát is, ez legutóbb az AC Milannak sikerült 1989-ben és 1990-ben.

UEFA Európai Szuperkupa:

Real Madrid — Manchester United 2-1 (1-0)
Szkopje, II. Fülöp Nemzeti Stadion, 33 460 néző, v.: Gianluca Rocchi (olasz)
Gól: Casemiro (24.), Isco (52.), illetve Lukaku (62.)
Real Madrid: Navas – Carvajal, Varane, S. Ramos, Marcelo – Modric, Casemiro, Kroos – Bale (Asensio, 74.), Benzema (C. Ronaldo, 83.), Isco (L. Vázquez, 74.)
Manchester United: De Gea – Valencia, Lindelöf, Smalling, Darmian – Herrera (Fellaini, 56.), Matic, Pogba – Mhitarjan, Lukaku, Lingard (Rashford, 46.)

(MTI)