Negyven éve zúg az Építők, Építők!

Forró Ferenc, a VÁÉV Építők egykori klubelnöke

Van egy legenda arról, hogy ha negyven évvel ezelőtt a Veszprém Megyei Állami Építőipari Vállalat (VÁÉV) vezérkara a futball mellett dönt a kézilabdával szemben, akkor ma a királynék városába a Bayern München, a Real Madrid és a Barcelona érkezne Bajnokok Ligája foci meccset játszani.

Arra kértem Forró Ferencet, a vállalat akkori gazdasági igazgató helyettesét, hogy a január 4-én negyvenedik születésnapját ünnepelt kézilabda csapat egykori elnökeként erre a felvetésre is válaszoljon.

– Mintha pár napja történt volna – mondta a tőle megszokott kiegyensúlyozott stílusában Forró Ferenc. – December közepe felé érkeztem Veszprémbe Dunaújvárosból 1976-ban, ahol az ottani építőipari vállalatnál dolgoztam. Összeült az itteni vezetés, ahol közölték velem, hogy a VÁÉV gazdasági rendbetétele mellett a sport felügyelete is hozzám tartozik mostantól. Elmondanám, hogy ezen a megbeszélésen Igaz Endre igazgató, Pintér Imre KISZ titkár Schmiedhoffer József szakszervezeti titkár, Klein Jenő műszaki igazgató-helyettes és Fekete László párttitkár vett részt. Sajnos utóbbi három munkatársam már nincs velünk. Elvállaltam a sportra való felkérést, de azt kértem, hogy ne a futballra tegyünk. Újvárosban, hasonló pozícióban láthattam, mennyi pénzt felemészt a foci, ezért javasoltam a kézilabdát. A veszprémi hagyományok mellett én is kézilabdáztam egyetemistaként. A döntést követően Fekete László barátom azonnal javasolta Hajnal Csabát az „építkezésre”. Ezt követően 1977. január 4-én hivatalosan is bejelentettük, hogy kézilabda klubot alapítunk.

Forró Ferenc elmondta: megfogalmazták, hogy a legmagasabb osztályig is eljutó klubot akarnak építeni a Bakony Vegyész Torna Club átvett jogán a megyei bajnokságból elindulva. Az első évben nem tudták kiharcolni az NB II-be jutást. Ezért megvolt az első edző váltás az egyesületnél. Ungvári Attila helyét Németh Csaba testnevelő tanár vette át.

– A Házgyári úti munkásszálló mellé építettünk egy kézilabda pályát. Az avató ünnepségre meghívtuk a Tatabányát, amely akkor az ország egyik legjobb csapata volt, klasszis játékosokkal. Jól elvertek minket. De úgy búcsúztunk tőlük, hogy találkozunk az NB I-ben, amin ők jót nevettek.

Azután a kis „kócos munkás csapat” – ahogy akkor hívták magukat – elindult hódító útjára. A felépített, minden igényt kielégítő, villanyfénnyel is ellátott bitumenes borítású stadion lelátóira tódultak a szurkolók. Ekkor hagyták el a Kádár utcai centrumot, ahol egyébként a Balaton Bútor SE női együttesével együtt ünnepelték az NB I/B-be jutást. Évenként bajnoki címet szerezve az élvonalig menetelt az Építők, ahol azonnal ezüstérmet nyertek Kiss Szilárd edző vezetésével, aki párhuzamosan lerakta az utánpótlás nevelés alapjait is. Négy évvel később már a legmagasabb osztályban aranyérem került a játékosok nyakába, amit egy évvel később megismételtek. Azzal a Kaló Sándor mesterrel, aki nyolc évvel előtte még szintén a VÁÉV SE tervein nagyot mosolygó Tatabányai Bányász együttesének tagja volt.

A VÁÉV-Bramac sikercsapata. Jobbszélen áll Kaló Sándor

Megállíthatatlanná vált az együttes. Itthon és a nemzetközi porondon is gyűjtötte a trófeákat. Veszprém és a magyar sport zászlóshajójává vált a kézilabda csapat. Mégis az első megnyert aranyérem után a szanálásra ítélt vállalat csődbiztosa elsőként a kézilabda alakulatot akarta szélnek ereszteni.

– Közgazdászként, gazdasági szakemberként mondom, hogy ez teljesen logikus döntésnek tűnt. De azt már csak kevesen tudják, hogy a VÁÉV az iraki építkezések miatt került nagyon nehéz anyagi helyzetbe. Mi oda összpontosítottuk erőnk nagy részét, hogy felépítsünk egy negyven házból álló városrészt, amit nyílt tenderen nyertünk. Szaddam Husszein azonban háborúba került Iránnal és jelezte a magyar államnak, hogy nem tudja időben kifizetni az építkezést. A megadott időben a kamatokkal együtt átutalta a pénzt, ám a vállalat közben megszűnt. Amikor megjött Irakból a pénz, Veszprém megkapta és osztrák segítséggel megépíthette belőle a tetőfedő iskolát a Dózsavárosban.

Szerencsére a nehéz időszakokban mindig volt egy segítő kéz. Például Balogh Zsigmond, a Megyei Tanács általános elnökhelyetteseként valóban a megszűnéstől mentette meg a klubot az anyagi források átcsoportosításával.  Bramac Veszprém néven a bajnoki és hazai kupaarany mellett már a Kupagyőztesek Európa Kupáját is megnyerte az egyesület Joósz Attila edző vezetésével. Ezt nevezték Éles Józsefék „hármasugrásnak”. A város önkormányzatának segítsége mellett a Bramac, a Fotex, az MKB Bank érkezése mindig minőségi változást is jelentett egyben, amellyel még feljebb léphetett a nemzetközi porondon a Magyarországon egyeduralkodóvá vált férfi kézilabda klub. Zdravko Zovko edző 2002-ben a Bajnokcsapatok Európa Kupájában a döntőig vezette Csoknyai Istvánékat, ahol a Magdeburg ellen végül ezüstérmesek lettek.

– Köszönet jár a mindenkori segítőknek. Nélkülük nem tartanánk ott, ahol most járunk. Természetesen ez a klub mostani vezetőire is érvényes megállapítás. Ez még akkor is igaz, ha mostanság különböző problémák nehezítik a folyamatos fejlődést. Ennek kiküszöbölésére időre és türelemre van szükség. Csapatunk a 2002-es BEK döntő után már évek óta a kontinens a legjobb hat csapata között van, háromszor is a Final Fourba jutott. Ott pedig bárki nyerhet. Itt nincsenek összehasonlítási alapok az elmúlt évtizedekkel szemben. Időnként eszembe jut, hogy Igaz Endre igazgató a klub alapításakor néhányszor megjegyezte, hogy szeretné, ha kézilabda csapat egyszer utolérné a vállalatot. Nos, azt hiszem, ez a kérése bőven teljesült az elmúlt negyven évben.

Forró Ferenc egyébként a klub örökös tiszteletbeli elnöke. Azt mondja, hogy ez már régen „nem játszik”, de számon tartja és büszke erre a címre, még ha ezzel mostanában senki sem foglalkozik. Amióta nem elnök, mindmáig megveszi a bérletét, amellyel a kispad közelében ülhet. Az Építők, Építők rigmus szerinte is speciális biztatásnak számít. Ő aztán igazán tudja, hogy mit jelent. Az  eredetét viszont már az sem, aki negyven éve született. Ezért kell az új szurkolói generációt is emlékeztetni rá, hogy honnan és hová jutott ez a klub a négy évtized alatt. Ehhez a példátlan, szinte megismételhetetlen sorozathoz sok ember önzetlen munkája, segítsége, szakértelme, felkészültsége kellett.

Ha nincs Hajnal Csaba, nincs BL-döntős Veszprém sem

Ez év tavaszán történt, ami történt. De tény: ebből a negyven évből harminckilenc és félben Hajnal Csaba benne volt klubvezetőként.

Az ex-elnök úr azt mondja, az országban szinte minden csapatban van Veszprémben nevelkedett játékos. A környék városaiban, egyesületeiben szintén kézilabdáznak, vagy dolgoznak szakemberek. Ha a megyeszékhelyen rendezhetnek majd olimpiai csoportmérkőzéseket, akkor az is az elmúlt negyven évnek a sikere, eredménye lesz. Mint az is, hogy megépülhetett a Veszprém Aréna is. De az is, hogy novemberben éppen ott adták át a Veszprémi Akadémia tornatermét, ahol annak idején az iraki pénzből megépülhetett a tetőfedő iskola, ahol most egy helyen tanulhatnak, kézilabdázhatnak a sportág tehetséges kiválasztott fiataljai.

A sors igazi ajándéka, hogy ezt a csodálatos négy évtizedet szinte a klub tagjaként végigkísérhettem…

Donát Tamás