Nehéz folytatásra számíthatunk a szlovénok elleni visszavágón

Shares

kezi_Zubai Szabolcsx440Zubai Szabolcs ez alkalommal is kitett magáért

Könnyebbnek indult, nehezebben folytatódott a magyar férfi kézilabda válogatott sorsát több évre, előre meghatározó, Szlovénia elleni világbajnoki selejtező párosmérkőzés, amelyre vasárnap délután került sor Veszprémben. A 3-0-ás villámrajtot követően aligha gondolta bárki is, hogy a folytatás sokkal szorosabb lesz. Pedig így történt és a 25-22(16-15)-ös végeredmény nehéz visszavágót ígér. Erre egy hét múlva, a szlovániai Velenjében kerül majd sor.

Mit láttunk, mit láthatott a közönség a helyszínen, Veszprémben és mit a sokszázezer szurkoló a tévé képernyők előtt? Felkért, állandó szakértőink, Kovács László európai mesteredző, két ciklusban a válogatott kapitánya, illetve Kovács Péter, a XX. század legjobb kézilabdázójának megválasztott egykori kiválóság, az IHF edzőbizottsági tagja ugyancsak hasonlóan látta a történteket. Mindketten megegyeztek abban, hogy a szlovén kézilabdázás alapvetően igen jó anyaggal rendelkezik. Ezt a véleményt – szerintük .- ez alkalommal is igazolták annak ellenére is, hogy több, biztos válogatottjukat az Ukrajna elleni előselejtezőt követően kitört „bunyó” miatt eltiltásokkal sújtották.

Hirdetés

„Érzékelhető volt a mieinknél a fáradtság” – állítja Kovács László. „Ez a veszprémiek esetében érthető is, hiszen nagyon kemény igénybevételt jelentő BL-finálén vannak túl. Nagy László a szokottnál kevesebbet vállalt, Iváncsik Gergő pedig több, holtbiztos helyzetet sem tudott értékesíteni. Az én rangsoromban Harsányi Gergely, Mikler Roland és Zubai Szabolcs foglalják el az első helyeket. A jövő vasárnapig terjedő időszak feladata nem lehet más, mint a játékosok frissességének visszaszerzése. A mostaninál jobb játékot feltételezve is biztosra veszem, hogy nagyon nehéz visszavágó elé nézünk.”

Kovéács Péter egykori mesteréhez hasonlóan vélekedett a történtekről és a visszavágóról egyaránt.

„Bár magassági, súly- és lövőerőbeli fölényünk egyértelmű volt, a szlovénokat mégsem sikerült a végére sem „lefárasztani”. A 25-22-es eredményben mindenképpen benne van az, hogy Mikler jobban védett, mint Skof. Nagy László egyetlen gólját jól kompenzálták a szélsők és a beállók, különösen Harsányi és Zubai érdemel kiemelést. A szlovénok most is bizonyították, hogy technikailag és taktikailag is igen jók, így a második 60 perc mindenképpen izgalmasnak ígérkezik.”

Hirdetés

Búcsúzóul (az itthon méltatlanul háttérbe szorított!) Kovács Péter még elmondta, ma Marczinka Zoltánnal együtt Lengyelországba utaznak, ahol az ottani szövetség meghívására előadásokat tartanak a lengyel mesteredző képzés mintegy negyven hallgatójának.

FÉRFI KÉZILABDA VB-SELEJTEZŐ
Magyarország–Szlovénia 25–22 (16–15)
Veszprém. Vezette: Stolarovs, Licis (lettek)
MAGYARORSZÁG: Mikler, Tatai (kapusok), Ancsin, Balogh Zs., Császár 2, Gulyás, Harsányi 9 (4), Ilyés 3, Iváncsik G. 3, Lékai 1, Nagy L. 1, Putics 2, Schuch, Szöllősi Sz., Vadkerti 1, Zubai 3. Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos
SZLOVÉNIA: Prost, Skof (kapusok), Bezjak 3, Bombac 1, Bundalo, Dolenec, Gaber, Gajic 9 (3), Kavticnik, Miklavcic, Natek 4, Nosan, Pucelj, Skube 2, Spiler, L. Zvizej 3. Szövetségi kapitány: Boris Denic
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 3/3

A VÁLOGATOTT TOVÁBBI PROGRAMJA
Június 9.: pihenőnap
Június 10–13.: edzőtábor, taktikai gyakorlás Veszprémben
Június 14.: utazás Szlovéniába, edzés a velenjei csarnokban
Június 15.: vb-selejtező, visszavágó: Szlovénia–Magyarország, Velenje, 18 (Tv: Sport 1)