Nehéz meccsel kezd Szalai és Dárdai csapata is

Shares

Dardai_BerlinA Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheim és a Dárdai Pál irányította Hertha BSC is kemény mérkőzésre számíthat a labdarúgó Európa Liga csoportkörének csütörtöki, első fordulójában.

A Hoffenheim a Bragát látja vendégül, méghozzá minden bizonnyal önbizalommal telve, miután szombaton 2-0-ra legyőzte a Bundesliga-címvédő Bayern Münchent. A portugál együttes már kevésbé lehet magabiztos, mivel utolsó két bajnokiját elveszítette, s ugyan a Porto elleni vereség papírforma volt, a Setuballal játszott 0-2 egyértelmű csalódás a csapatnak.

A német együttes magyar csatára, Szalai a válogatott szeptember eleji, Lettország elleni mérkőzésén megsérült, s azóta nem bevethető.

Hirdetés

Dárdai Pál csapata egy-egy győzelemmel, döntetlennel és vereséggel rajtolt a német bajnokságban, az EL-ben pedig most a spanyol Athletic Bilbaót fogadja, mely kiválóan kezdte az új szezont, három meccs után hét ponttal a negyedik helyen áll a La Ligában.

A mérkőzés háromesélyesnek tűnik, viszont tekintve, hogy a J csoportban még az ukrán Zorja Luhanszk és a svéd Östersunds szerepel, a továbbjutás szempontjából egyik csapat sem kerül nehéz helyzetbe még egy vereség után sem.

A második számú európai kupasorozatban öt magyar érdekeltségű együttes tagja a csoportküzdelmeknek, mivel a két német klub mellett a Kleinheisler Lászlót soraiban tudó Asztana, a Korhut Mihályt foglalkoztató izraeli Hapoel Beer-Seva és Kádár Tamás együttese, az ukrán Dinamo Kijev érdekelt. Utóbbi három együttes közül az Asztanára vár a legnagyobb kihívás csütörtökön este, hiszen a spanyol bajnoki ötödik Villarreal vendégeként lép pályára.

Hirdetés

Az izraeli együttes és a kijevi gárda ugyanakkor győzelmi esélyekkel kezdhet: előbbi a svájci Luganót, utóbbi pedig az albán Skënderbeut fogadja.

Európa Liga, csoportkör, 1. forduló

20170914

(MTI)