Nem átszállójegyért jött a Budafok az élvonalba

Shares

Budapest XXII. kerületében a Városházán köszöntötték a Budafoki MTE labdarúgócsapatát, amely 74 év után jutott fel az élvonalba. A meghitt hangulatú ünnepségen a csapat játékosain és vezetőin kívül az elmúlt öt évben a csapattal dolgozó edzők közül ott volt Prukner László – aki az NB III-ból felvitte az NB II-be az együttest és a Videoton legyőzésével a Magyar Kupa elődöntőjébe eljuttatta a piros-feketéket –, Tóth Bálint és Dajka László, s természetesen az élvonalba kerülés kovácsa, Csizmadia Csaba, a jelenlegi vezetőedző is.

Bozóky Imre és Karsay Ferenc megállapodott az együttműködésről (fotó: Ch. Gáll András)

Bevezetőjében Karsay Ferenc polgármester méltatta annak a stratégiai megállapodásnak a jelentőségét, amit ebből az alkalomból kötött a klub és az önkormányzat. A BMTE nevében Bozóky Imre, az MLSZ egykori elnöke, a klub jogi képviselője írta alá a dokumentumot.

Hirdetés

 „- Nem egy egyszerű megállapodást írunk most alá, egyszersmind ez egy ünnep, a csapat NB I-be jutását ünnepeljük, amire 74 éve nem volt példa – fogalmazott a polgármester. – Önkormányzatunk az évek során már több mint ötven stratégiai megállapodást kötött kerületi vállalkozásokkal, civil szervezetekkel, amelyek arról szólnak, hogy segíteni fogjuk egymást, mindenben állunk egymás rendelkezésére. Ez formális dolog, ugyanakkor egy szimpla jogi megállapodásnál sokkal mélyebb tartalommal bír. Már nem élnek a tanúi annak, amikor a budafoki szőlőművelők, iparosok a múlt század tízes éveiben a szőlőhegyen kialakított hepehupás pályán milyen lelkesedéssel rúgták a labdát. Nos, ez az egykori hepehupás pálya ma a BMTE stadionja, ugyanazon a földdarabon, ahol 108 éve megalakult a klub. Annak idején olyan történelmi budafoki családok sarjai rúgták a labdát azon a pályán, mint Dörflinger, Prim, Borhy, Helinger, Kőnigh, Windheim. Aki ismerős a kerületben, az tudja, hogy ezek a családok évszázadok, Mária Terézia kora óta itt élnek Budafokon, és ma is találkozhatunk a leszármazottaikkal. Akár még a BMTE labdarúgó-csapatában is. És most már dokumentumba foglaljuk az önkormányzat és a klub együttműködését, úgyhogy már le sem tudnánk tagadni, hogy összetartozunk. És most az élvonalba jutással ez a közösség új dimenzióba került. Egy egész település büszke ezekre a labdarúgókra, és remélhetőleg a helyi lakosok egyre nagyobb számban látogatnak ki majd az NB I-es mérkőzésekre.”

Németh Zsolt országgyűlési képviselő is méltatta a csapat sikerét:

„A közösségépítésben fontos szerepe van a sportnak, a kerület sportéletének ékköve pedig a futballcsapat” – jelentette ki Németh Zsolt országgyűlési képviselő, aki szerint a kitartás volt a siker kulcsa. A politikus egyúttal – friss hírként – jelezte, hogy a két feljutó együttes külön kormányzati támogatást kap.

Hirdetés

Az ausztráliai Melbourne-ben élő Bélteky Róbert tulajdonos levélben üzent. Felidézte, szerepvállalása úgy kezdődött, hogy hat éve, a Széchenyi Fürdőben beszélgetett Jakab Jánossal, a BMTE tiszteletbeli elnökével, és jelezte, hogy szívesen támogatna egy kis csapatot. Azóta a negyedosztályból feljutott a csapat az élvonalba, három éve pedig elődöntőt játszott a Magyar Kupában– úgyhogy a BMTE többé már nem „kiscsapat”. Az általa csodának nevezett feljutás titka szerinte az volt, hogy hittek az álmaikban.

Az ünnepségen emlékérmet vettek át a játékosok, a szakmai stáb tagja, a klubvezetők és támogatók is. Az egyik támogató, a Törley pezsgőgyár három hatalmas palack finom pezsgővel lepte meg a csapatot, az ajándékot Oláh Lóránt sportigazgató vette át.

Jakab János tiszteletbeli elnök lapunknak elmondta, hogy a Promontor utcai stadion nagyjából alkalmas NB I-es mérkőzések megtartására, de vannak olyan előírások, amelyeknek a teljesítése beruházást igényel. Fokozni kell a világítótestek fényerejét, továbbá a jelenlegi fenti lelátóval szemben, az öltözők oldalán is kell építeni egy pótlelátót, amivel a nézőtér befogadó képessége eléri a 2500-at. Ezt augusztusig fel kell építenünk. Továbbá egy NB I-es színvonalú pluszöltözőt is kell építeni, ami Vizi Sándor ügyvezető elnök vezetésével már el is kezdődött. Az építkezés anyagi fedezetét Bélteky Róbert tulajdonos és az állam közösen állja. Jakab János azt a reményét is kifejezte, hogy a csapat nem átszállójegyet váltott, hanem gyökeret tud ereszteni az NB I-ben, ennek érdekében már egy igazolás történt is, és további erősítésekről tárgyalnak.

(mno.hu / Ch. Gáll András)