Nem igazol több játékost az FTC női kézilabdacsapata

Shares

Jeney_Zsolt_AkosSzinte véglegesnek tekinthető a Ferencváros női kézilabdacsapatának következő szezonra tervezett játékoskerete a szakosztályelnök szerint.

„A játékosok szerződtetésénél fontos, hogy stabil Bajnokok Ligája-résztvevők vagyunk. Idén már másodszor játszhatunk a négyes döntőbe kerülésért, ilyenkor jóval nagyobb esélyeink vannak megegyezni egy kiszemelttel” – nyilatkozott Jeney Zsolt Ákos az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Az FTC-Rail Cargo Hungaria hétfőn jelentette be, hogy Laura van der Heijden személyében világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes holland válogatott jobbátlövőt szerződtetett. A klubvezető hangsúlyozta, erre a hiányposztra mindenképpen igazolni akartak egy balkezes kézilabdázót, aki támadásban és védekezésben is segíteni tudja a csapatot.

„A jövő évi keretünk az érkezők oldalán már végleges, és ugyancsak fontos számunkra, hogy többen is meghosszabbították szerződésüket” – tette hozzá Jeney, aki elismerte, hogy a mostani szezonban már nincs esélyük a bajnoki címre a listavezető Győr jelentős előnye miatt. A céljaikról elmondta, szeretnének a BL négyes döntőjének stabil résztvevői lenni, illetve egyszer megnyerni a kontinentális elitligát.

„Fontosak az anyagiak, de az erkölcsi része még inkább számottevő, hiszen a Fradinak még sosem sikerült a négyes döntőbe kerülnie. Erre az évre az egyik lehetséges célként ez volt megfogalmazva” – közölte.

A női BL középdöntőjében az utolsó fordulót rendezik a hétvégén. A Ferencváros az 1. csoport élén áll, és amennyiben szombaton hazai pályán legyőzi a montenegrói Buducnost Podgorica együttesét, biztosan megőrzi előkelő pozícióját.