Nem kell nagybefeketető a Fradinak

Shares

Kubatov GaborAz FTC elnöke, Kubatov Gábor a Sport TV Harmadik Félidő című műsorának vendége volt, ahol a Ferencváros labdarúgócsapatának jelenlegi helyzetéről és a kirekesztés elleni kampányról is beszélt.

Kubatov Gábor a Sport TV Harmadik Félidő című műsorában elárulta, hogy jelenleg akkor sem adnák el a Fradit egy nagypénzű befektetőnek, ha maga Roman Abramovics kopogtatna az ajtón. „Nekünk ez nem megy, nemcsak külföldi, de magyar befektetők és tulajdonosok is voltak, de nem működött. A Fradihoz a magántulajdonos lét nem passzol” – árulta el, és megemlítette Várszegi Gábort és Kevin McCabe-et, de azt is elismerte, hogy a belső menedzsmenten belül is vita van erről. Szerinte a klub köszöni, jól van, és ha töretlen a fejlődés, nincs is értelme erről beszélni.

A klub valamivel kevesebb, mint 1,5 milliárdos költségvetése és a lehetőségek is szóba kerültek. Tudatos erősítés és az utánpótlás fejlesztése fontos cél, de szerinte a jelenlegi keret is alkalmas arra, hogy kivívja a nemzetközi kupaszereplés lehetőségét. „Nagyon sok tehetséges játékost igazoltunk, mint a Jenner, a Besic és a Stanley Aborah, akik rosszul menedzselték magukat, nem úgy viselkedtek, és a pályafutásuk kisiklott. Megpróbáljuk őket összegyűjteni, ők ingyen igazolható játékosok, akik kevés fizetésért játszanak nálunk. Ha a Fradi jó csapat lesz, újra talpra tudnak állni, még lehet belőlük sikeres ember, jó labdarúgó” – mesélt a klub játékospolitikájáról az FTC elnöke, majd hozzátette, komoly munka, de ki kell szűrni azokat a játékosokat, akik igazi sztárok akarnak lenni, és elbírják azt a fajta nyomást, ami a Fradinál van.

A Ferencváros Fair Play-díjas kezdeményezést indított a kirekesztés ellen. A Harmadik Félidőben Kubatov Gábor bővebben is mesélt a programról. Szerinte lehet beszélni a szurkolókkal, és bár nem esik jól kifizetni a büntetéseket, nem adja fel a reményt, hogy a Fradinál nem szankciókkal, büntetésekkel, hanem neveléssel változtatnak ezen a tendencián. ”A héten találkoztam az MLSZ elnökével, és felvetettem neki, hogy vajon tudják-e a szurkolók, hogy miért büntetik őket, mit nem szabad mondaniuk. Az UEFA esetében az volt a gyakorlat, hogy 3 évig elmondták mit nem szabad, és csak azután büntettek. Magyarországon mi most büntetünk” – vázolta fel az elnök az európai gyakorlatot, és azt, hogy ők most ezt teszik. „Ha ezzel a kampánnyal 5-10-100 embert meggyőztünk, akkor azt gondolom, sokat léptünk előre” – mondta, de azt is leszögezte, hogy úgy szeretnék elérni a változást, hogy mindez nem megy a mérkőzések hangulatának rovására.