Nem lehet veszteséges a budapesti Final4

Shares

novak_andrasA Sport TV Mai helyzet című műsorában az MKSZ főtitkára, Novák András beszélt arról, milyen feltételek mellett kerül megrendezésre Budapesten a jövőben a női kézilabda BL Final4-ja.

Ha nem jut be magyar csapat, akkor sem lehet veszteséges a rendezvény, a marketingjogokból jobban profitálhat a szervező magyar szövetség, és az eddigi tapasztalatokat leszűrve, profi szervezésre számíthatunk.

„Egy szövetségnek három fő feladata van. Egyrészt a nemzeti válogatottainak sikeressége, másrészt a klubjaik nemzetközi sikeressége, és ezen túl a harmadik, aminek most eleget tettünk, hogy az összes olyan rendezvényt Magyarországra hozzuk, amit csak lehet nemzetközi szinten. És talán az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb, hogy a női Final4 Magyarországon lehet” – fogalmazott Novák András, az Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) főtitkára azzal kapcsolatban, miért volt fontos bejelentés, hogy a női kézilabda Final4 továbbra is Budapesten maradhat.

Hirdetés

„Ez egy hatalmas brandépítési projekt is, amit Köln elért az fantasztikus, és nem is lehet más célunk, mint ugyanezt elérni. Sportszakmai szempontból Magyarország olyan helyzetben van, hogy jelenleg két olyan csapata is van, amelyik eljuthat a döntőbe. Az EHF részéről sportszakmailag semmilyen rizikót nem jelent, hogy Magyarországon van a rendezés, és operatív szempontból is joggal gondolom, hogy ez mindkét fél számára előnyös. Való igaz az is, hogy a szerződés apró részleteiben voltak azok az egyeztetési pontok, amik miatt valóban egy jó évig elhúzódott.”

„Gyakorlatilag a rendezvény, kimondhatjuk, hogy nem lesz veszteséges ezzel a konstrukcióval. Ugye a múltban azzal küzdöttünk, hogy nem láttuk a költségvetésben azt, hogy – bármelyik feltétel is teljesül, ha van magyar csapat, ha nincs – ez rentábilis pénzügyileg. A szerződést úgy kellett alakítani, hogy bármi történik, így a költségvetés szempontjából ez kifizetődő. Ez volt az első és legfontosabb. Ezen túl a marketingjogok egy olyan átalakítása, hogy mindkét fél sokkal jobban legyen arra ösztönözve, hogy támogatót találjon, és miután nálunk van, azt gondolom, hogy erősek vagyunk e tekintetben, úgyhogy sokkal jobban vagyunk motiválva ilyen szempontból. És ez a költségvetésnek egy jelentős része” – mondta arról Novák András, mik voltak azok a pontok, amelyekről egyeztetni kellett.

„Maga a leosztás ennél picit bonyolultabb, nincsenek a jogok kiosztva, viszont sokkal nagyobb az a merítés, amiből az egyes felek használhatják ezeket a jogokat, tehát érdeke mindkét félnek ezeknek a jogoknak nagy részével élni, és azt gondolom, hogy ebben erősek leszünk” – válaszolta a sportvezető arra a kérdésre, hogy ez azt jelenti-e, hogy a marketingjogok nagy részét megkapta a rendező.

Hirdetés

„Az első évben viszonylag későn kezdődött a szervezés, a második két évben már ez komolyra fordult, de akár a brandépítést nézve, akár a VIP-kiosztáson keresztül, egészen a cateringig rengeteg tanulság volt. Most azt látom, hogy időben elkezdve, profi szervezésre számíthatunk” – nyilatkozta arról a főtitkár, hogy az eddigi tapasztalatok alapján min kell majd változtatnia a szervezőknek.