Nem vitás, a Szeged nemzetközi szinten teljesített!

Shares

kezi_Kovács László_440x, feketeVisszhangos nemzetközi sikert ért el a Pick Szeged férfi kézilabda csapata az EHF Kupa sokak által nem is remélt elnyerésével. A szombat-vasárnap, Berlinben lebonyolított négyes döntőről bizonyára méág sokan és sokszor fognak majd beszélni. Erről a kettős győzelemről még jó ideig lehet is értekezni! Természetesen felkért szakértőink egyikét – az Üzbegisztánban az IHF-et képviselő Kovács Péter távollétében – Kovács László mesteredzőt, most egyedül kérdeztem arról: ő hogyan látta, miként értékeli a szegediek bravúros szereplését?

– Már szombaton, a berlini Füchse ellen látható volt, hogy a Szegedben többen is kiemelkedő formára futottak fel. Mikler Roland, Ilyés Ferenc és Zubai Szabolcs talán életük legjobbját produkálták ezen a napon, s bár Balogh Zsolt továbbra is átlövő poszton játszik a szerintem neki jobban való irányító pozíció helyett, így is sokat tudott hozzátenni a Tisza-partiak hangos sikeréhez. Az tény, hogy a Füchse izlandi edzője nem jól használta ki a játékosaiban lévő potenciális lehetőségeket. Így például a nagy lövőt, a szlovák Horakot alig küldte pályára, de ez legyen az ő gondjuk. A legnagyobb csalódást azonban a német válogatottban is sokszor kitűnőt produkált kapus, Silvio Heinevetter gyenge teljesítménye jelentette számomra.

kezi_Zubai Szabolcsx440

– Ami azt illeti, vasárnap a Montpellier ugyancsak „nagynevű” hálóőre, Thiery Omeyer is messze alulteljesített…

Hirdetés

– Ez tipikusan az az eset, amikor valaki már kifelé megy és a régi klasszisára csak olykor-olykor emlékeztet. Omeyer kora és egyre ingadozóbb teljesítménye engem egy kicsit emlékeztet a szegediek Mikler-Sierra kapuscseréjére is. Ám a pillanatnyi tényektől ne távolodjunk, és dicsérjük önfeledten a Szegedet, ahol Ilyés Ferenc óriási javulást produkálva, ezúttal nem csak védekezésben vétette észre magát, hanem támadásban is igen erősnek bizonyult! A Mikler Roland-Ilyés Ferenc-Zubai Szabolcs hármas rendkívül erős tengelyt alkotott, de az egész csapat nemzetközi szinten teljesített. Az tényleg csak széljegyzetbe kívánkozik, hgy a Montpellier és a francia válogatott kiválósága, William Accambray nem játszhatott, mert előző nap eltört az egyik ujja.

– Az előbb már érintette a kapuscserét, amely nem az egyetlen változás lesz a szegediek állományában. Mit gondol, mennyit erősödik a Szeged az eddig nyilvánosságra került új nevekkel?

– José Sierra kétségkívül nagy név a nemzetközi porondon, de mégis csak 36 éves, szemben a magát rendkívül szisztematikusan felépítő, és még csak 29 éves Mikler Rolanddal. Majd meglátjuk, mit véd Sierra a Szegednek? Aki egyértelműen pluszt hozhat, az a világbajnoki címmel is rendelkező Garcia Robredo, hiszen ilyen lövőerejű játékost szinte mindenütt szívesen látnak és jól tudják hasznosítani a csapat érdekei szerint.

Hirdetés