Németország a bajnok!

Shares

GER_20170702A német labdarúgó-válogatott története során először megnyerte a Konföderációs Kupát.

A mérkőzés elején egyértelműen a dél-amerikai csapat játszott veszélyesebben, Ter Stegennek többször is védenie kellett. A chileiek kihagyott helyzetei pedig megbosszulták magukat, ugyanis még ugyanabban a percben, mikor Vidal átlövése után Sánchez bevehette volna Ter Stegen kapuját Medel hatalmas hibázott hátul, a németek köszönték és Werner passzából Stindl az üres kapuba gurított.

A bekapott gól alaposan megzavarta a Copa America bajnokát, a szünetig hátralévő időben a világbajnok akarata érvényesült, akár az előnyüket is növelhették volna .

A folytatásban az egyenlítésért küzdő chileiek játszottak fölényben, de a hetvenedik percig a németek viszonylag simán őrizték minimális előnyüket. A hajrára fokozódott a nyomás Ter Stegen kapuján, azonban a befejezésekbe rendre hiba csúszott, vagy a német kapus védett, így ha nehezen is, de a németek megúszták kapott gól nélkül az összecsapást és első számú klasszisaikat el sem hozva elhódították a trófeát, amely negyedszer került az aktuális világbajnokhoz.

Konföderációs Kupa, döntő:

Németország — Chile 1-0 (1-0)

Szentpétervár, 57 268 néző, v.: Milorad Mazic (szerb)
Gól: Stindl (20.)
Németország: Ter Stegen – Mustafi, Rüdiger, Ginter – Kimmich, Rudy, Goretzka (Süle, 92.), Hector – Stindl, Draxler – Werner (Can, 79.)
Chile: Bravo – Isla, Medel, Jara, Beausejour – Aranguiz (Sagal, 81.), Diaz (Valencia, 53.), Vidal – P. Hernandez – Vargas (Puch, 81.), Sanchez.

(M4 Sport)