Népes magyar küldöttség utazott el Koppenhágába

Shares

A 32 magyar versenyző 103 egyéni számban indul a szerdán rajtoló koppenhágai rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.

A 22 férfi és 10 nő alkotta magyar válogatott a házigazda dánok, valamint az olaszok mögött a harmadik legnépesebb csapat lesz a Royal Arénában. Az együttes átlagéletkora mindössze 22,3 év, ráadásul a két legeredményesebb juniornak, Milák Kristófnak és Késely Ajnának a rendkívül kimerítő év után pihenőt adott Sós Csaba szövetségi kapitány.

Az Eb teljes mezőnyének legfiatalabb tagja a 14 éves Nagy Réka, aki a júliusi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon nyújtott teljesítménye jutalmaként lehet ott a felnőtt kontinensviadalon. Győrben 2-2 aranyat, ezüstöt és bronzot nyert.

Kenderesi Tamás

A két rangidős Cseh László, illetve Takács Krisztián, ők 32 esztendősen készülnek az újabb rajtra. Cseh egy elképesztő rekordot állít majd fel az esemény nyitányán: aznap ünnepli ugyanis a 15. évfordulóját élete első felnőtt nemzetközi érmének, amelyet 2002. december 13-án szerzett a riesai rövidpályás Európa-bajnokságon, ahol bronzérmes lett 400 méter vegyesen. Cseh a másfél évtized alatt 71-szer állt dobogón olimpiákon, világ- és Európa-bajnokságokon, a rövidpályás Eb-ken pedig minden idők legeredményesebb versenyzőjének számít 19 arany-, 3-3 ezüst- és bronzéremmel. Koppenhágában 50, 100 és 200 méter pillangón indul, utóbbi két távon címvédőként.

Hosszú Katinka

A válogatott másik sztárjának, Hosszú Katinkának szintén egy 400 vegyesen szerzett bronz indította el a felnőtt karrierjét nemzetközi szinten: ennek december 12-én, azaz ma 13 éve – akkor a bécsi Stadthalléban rendezett rövidpályás Eb-n lett harmadik. Hosszú azóta 74 dobogós helyezésnél tart a világversenyeken – a rövidpályás Eb-ken eddig 10 aranyat, 4 ezüstöt és 2 bronzot szerzett, a címek többségét Netanyában, ahol 6-1-0-val zárt úgy, hogy a nyitónapon az előfutamokban megdöntötte a 400 vegyes világrekordját. Utóbbi távon visszaszerezheti Koppenhágában a csúcsát, amelyet a spanyol Mireia Belmonte vett el tőle augusztusban, az eindhoveni világkupán. Ebben a számban minden bizonnyal csak az óra lesz a háromszoros olimpiai bajnok ellenfele, mivel említett vetélytársa az utolsó pillanatban visszamondta a részvételt az Eb-n.

Hosszú címvédőként ugrik majd vízbe 100, 200 és 400 méter vegyesen

Katinka 100, 200 és 50 méter háton, míg 100 és 200 méter pillangón regnáló világbajnokként áll rajtkőre, emellett 400 méter gyorson méretteti meg magát.

Két éve, az izraeli Netanyában a magyar csapat első helyen végzett az éremtáblázaton 11 arany-, 3 ezüst- és 1 bronzéremmel. Hosszú Katinka 6 (50-100-200 hát, 100-200-400 vegyes), Cseh László 3 (100-200 pillangó, 200 vegyes), Bernek Péter 1 (400 gyors) és Verrasztó Dávid 1 (400 vegyes) Eb-címet szerzett. Hosszúnak volt még egy ezüstje (400 gyors), akárcsak Kapás Boglárkának (800 gyors) és Gyurta Dánielnek (200 mell), míg a bronzot Kapás csípte el 400 gyorson.

Sós Csaba ezúttal 8-10 aranyra számít.

A legnagyobb magyar nevek közül nem lesz ott Koppenhágában Verrasztó Dávid és Gyurta Dániel, mindketten a jövő évre készülnek.

Kapás Boglárka

A rövidpályás Európa-bajnokságon egyébként minden eddiginél nagyobb pénzdíjat kínál a kontinentális szövetség (LEN): 220 ezer euró az alap, amelyet a 12-12 legjobb eredményt elérő férfi és női versenyző között osztanak fel – a FINA-pontok alapján mindenkinek a legjobb idejét veszik számításba, az első 20 ezer eurót kap (18-at a második, 16-ot a harmadik, és így tovább). Továbbá a verseny történetében először az egyéni világrekordokért 10 ezer, az Európa-csúcsokért 5 ezer eurós bónusz jár.

A magyar csapat

Férfiak:

Barta Márton – 200m hát, 200m mell, 100m vegyes
Bernek Péter – 200m gyors, 400m gyors, 200m hát, 200m vegyes, 400m vegyes
Biczó Bence – 50m pillangó, 200m pillangó
Cseh László – 50m pillangó, 100m pillangó, 200m pillangó
Dudás Dániel – 100m gyors, 200m gyors, 50m hát, 50m mell, 100m mell, 100m pillangó, 100m vegyes, 200m vegyes
Földházi Dávid – 50m hát, 100m hát, 200m hát, 100m vegyes, 200m vegyes
Grátz Benjámin – 100m vegyes, 200m vegyes, 400m vegyes
Gyárfás Bence – 50m gyors, 50m pillangó
Gyurta Gergely – 400m gyors, 1500m gyors, 400m vegyes
Holló Balázs – 400m gyors, 400m vegyes
Horváth Dávid – 50m mell, 100m mell, 200m mell
Kalmár Ákos – 400m gyors, 1500m gyors, 50m pillangó
Kenderesi Tamás – 100m pillangó, 200m pillangó
Kozma Dominik – 100m gyors, 200m gyors
Lakatos Dávid – 1500m gyors
Lobanovszkij Maxim – 50m gyors, 100m gyors
Németh Nándor – 100m gyors, 200m gyors
Szentes Bence – 50m hát, 100m hát
Szöllősi Martin – 50m mell, 100m mell
Takács Krisztián – 50m gyors
Tekauer Márk – 100m hát, 100m pillangó, 200m pillangó
Telegdy Ádám – 100m hát, 200m hát

Nők:

Bordás Beatrix – 50m gyors, 50m pillangó, 100m pillangó
Burián Kata – 50m hát, 100m hát, 200m hát
Gyurinovics Fanni – 50m gyors, 100m gyors, 200m gyors, 50m mell, 100m vegyes
Hosszú Katinka – 100m, vegyes, 200m vegyes, 400m vegyes, 50m hát, 100m hát, 200m hát, 100m pillangó, 200m pillangó, 400 m gyors
Jakabos Zsuzsanna – 50m gyors, 100m gyors, 50m mell, 100m vegyes
Kapás Boglárka – 400m gyors, 800m gyors, 200m pillangó, 400m vegyes
Nagy Réka – 400m gyors, 800m gyors, 200m vegyes, 400m vegyes
Sebestyén Dalma – 50m mell, 100m mell, 200m mell
Szilágyi Liliána – 50m pillangó, 100m pillangó, 200m pillangó
Verrasztó Evelyn – 50m gyors, 100m gyors, 100m vegyes, 200m vegyes

Váltók:

nők: 4x50m gyors, 4x50m vegyes
férfiak: 4x50m gyors, 4x50m vegyes
mix: 4x50m gyors, 4x50m vegyes

(MTI)