Neymar és Oscar jégre tette a horvátokat

Shares

Hernanes_Neymar_PletikosaNyitómeccsnek nem volt rossz ez a brazil-horvát, de azért a második félidő derekán már lassan beauldtunk ezen a játékon. A házigazdák a japán játékvezetőtől kaptak egy ajándék tizenegyest, ennek ellenére megérdemelten nyertek.

A kitűnő játékosokból álló horvát válogatott jól kezdte a mérkőzést, déli szomszédaink nem illetődtek meg, sőt igyekeztek labdát szerezni a brazilok térfelén és rendre leütközték a dél-amerikai játékosokat. Ráadásul a 11. percben szerencsés körülmények között a vezetést is megszerezte Niko Kovac csapata.

Egy villámgyors horvát támadás végén Ivica Olic tekerte be a labdát laposan a kapu elé, Nikica Jelavic egy suta mozdulattal továbbította a labdát, majd a visszafutó Marcelo gurított vétlenül a saját kapujába (0-1).

A bekapott gól után a brazilok egy kicsit meg voltak zavarodva, ám gyorsan rendezték soraikat. Ami feltűnő, hogy ebben a Selecaóban egyértelműen Neymar Jr. a vezér, aki szervezi a játékot, elvégzi a szögleteket, a pálya minden szegletében ő az úr a pályán.  De a Barcelona sztárja önmagában nem sokat érne, van mellette, egy kicsit mögötte egy rendkívül intelligens középpályás. Oscarról van szól, aki csendben teszi a dolgát, a pálya közepén labdát szerez, cselez, indít, abszolút kulcsfigurája a brazil válogatottnak. Nem mellesleg Neymar mögött a második legtechnikásabb, legképzetebb játékos a keretben.

A brazilok egyenlítő találata előtt is Oscar szerzett labdát, térült-fordult a pálya közepén, majd Neymart választotta, aki 20 méterről pontosan a bal kapufa tövét találta el, ahonnan a labda a hálóba került (1-1). Az elvetődő Pletikosa tehetetlen volt.

A 41. percben Ivan Rakitic buktatta leendő csapattársát Neymart. A szabadrúgás a sorfalról pattant szögletre, Rakitic “fejelte” ki a labdát. A 45. percben Neymar cselei után a visszatett labát Fred tekerte kapu mellé.

Csöndesen indult a második félidő, majd csak a cserék után élénkült meg a játék. A 65. percben Corluka kaszálta el Neymart és kapott sárgalapot. Dani Alves 23 méterről lőtte kapu fölé a brazil szabadrúgást.

A 71. percben Oscar passza után Fred csúszott el a 16-oson belül, nagyot esett, de nem bántotta senki. A brazilok számára megítélt büntetőt Neymar olyan erővel lőtte meg, hogy Pletikosa kezéről a hálóba vágódott a labda. (2-1).

A hajrában a horvátoknak voltak kisebb-nagyobb helyzeteik, ám nem tudtak kiegyenlíteni. Végül a 91. percben Perisic távoli lövését ütötte ki a brazil kapus, a kontratámamdás végén Oscar 16 méterről helyezett a jobb alsó sarokba (3-1).

Annak ellenére, hogy a horvátok szimpatikusan játszottak, azt kell mondani ajándék 11-es ide vagy oda ez a brazil válogatott 10 alkalomból nyolcszor legyőzné Modricékat. Persze a Selecao nincs még csúcsformában és a kitűnő védelem, valamint az Oscar-Neymar duó mellett továbbra is nagy kérdés kik lesznek a csapat befejező csatárai, kik fognak gólt lőni. Az Oscar-Neymar duó ezúttal megoldotta ezt a problémát, de nem lesz ez mindig így…

Labdarúgó-világbajnokság, A csoport:

Brazília-Horvátország 3-1 (1-1)
Gól: Neymar (29., 71., 11-es), Oscar (90+1.), ill. Marcelo (11., öngól)
Brazília: Julio Cesar – Dani Alves, Thiago Silva, Luiz, Marcelo – Paulinho (Hernanes, 63.), Gustavo- Hulk (Bernard, 68.), Oscar, Neymar (Ramires, 89.) – Fred.
Horvátország: Pletikosa – Srna, Corluka, Lovren,  Vrsaljko – Modric, Rakitic – Perisic, Kovacic (Brozovic, 61.) – Olic – Jelavic (Rebic, 78.).