Nikolics: A pályán számítson rám Storck, ne a kispadon!
Ha nem akarta volna, akkor is meg kellett volna ismerkednie a labdarúgással, mivel minden karácsonyra focilabdát, mezt vagy focicipőt kapott ajándékba a vajdasági Nemanja Nikolics, aki a franciaországi Európa-bajnokságról való hazatérése után Zentán pihente ki a felkészülés és a kontinensbajnokság fáradalmait.
A 28 éves játékos remek idényen van túl, Lengyelországban mindent megnyert, így nem meglepő, hogy ő és csapata, a varsói Legia, amely ingyen szerződtette, a jó eredmények nyújtotta esélyt ki szeretné használni.
Míg tavaly ilyenkor Nikolics kikötötte, csakis Európában hajlandó játszani, az idén már ez módosult, úgyhogy az ókontinensen kívüli klubok ajánlatait is figyelembe veszi. A csatár szerint Dárdai Pálnak már a megjelenése felejthetetlen volt, mivel ahogy belépett az öltözőbe, sugárzott belőle a magabiztosság, az elszántság, az önbizalom.
– Ha egy pillanatot kellene kiemelni az Európa-bajnokságról, melyik lenne az?
Nikolics Nemanja: – Nehezen tudok dönteni két jelenet között, ezért mindkettőt megemlíteném. Az egyik, amikor az Izland elleni találkozón a nézőtéren megpillantottam a testvéremet, Vukant, aki nagyon büszke volt rám, hogy ott vagyok a kontinensbajnokságon. Ekkor és a meccs után jöttem rá igazán, hogy mit is értünk el. Két napon át nem tudtam letenni a telefont, jöttek a hívások, az üzenetek, olyan emberek, akikkel már régóta nem beszéltem, felhívtak, gratuláltak. Amióta hazajöttem a szülővárosomba, megállítanak, fényképezkednek velem. Kedden elmentünk a medencére a családommal, ahol szinte percenként jött oda valaki, hogy szeretne egy közös fotót velem. A másik pillanat pedig az Izland elleni egyenlítő gólt megelőző szituáció, ami most is itt van előttem. Vesztésre álltunk, csereként álltam be, nem kaptam sok időt, de az, hogy átálltunk a többcsatáros játékra, meghozta az eredményt. A gólt megelőző helyzetet bármikor fel tudom idézni: Nagy Ádám észrevette az üres területet, hozzám passzolt, s mivel láttam, hogy Böde és Szalai is a kapuhoz közel van, Gera pedig érkezik a második hullámból, választhattam, hogy mit csinálok. Úgy döntöttem, a kapus és a védők közé lövöm a labdát, s az érkező Böde pedig majd belövi. Végül nem ő rúgta be, hanem a védő lőtt öngólt.
– Egervári Sándor keze alatt mutatkoztál be a válogatottban, utána jött Pintér Attila, de a jó eredményekhez Dárdai Pál és Bernd Storck kellett.
Nikolics Nemanja: – Az edzői szakma nagyon sokat vitázik Magyarországon azon, hogy külföldi vagy magyar legyen a szövetségi kapitány. Próbálkozások voltak a magyar kapitányokkal is, de nem sikerült, viszont ez nem azt jelenti, hogy a magyar edzők nincsenek felkészülve a kihívásokra. Erre éppen Dárdai cáfolt rá, aki bizonyította, hogy vannak tehetséges magyar edzők, akik képesek a jó eredményre. Egervári Sándor keretébe azért kerültem be, mert Szalai Ádám beteg volt, így a válogatottal csak négy napot töltöttem, ezért nem tudok érdemben nyilatkozni az ő munkájáról. Pintér Attilánál már végigcsináltam a felkészülést a selejtezőre, viszont ott csak egy közös meccsünk volt, mert az északírek elleni kudarc után őt leváltották. Ekkor jött Dárdai, akinek már a megjelenése felejthetetlen volt. Ahogy belépett az öltözőbe, sugárzott belőle a magabiztosság, az elszántság, az önbizalom. Ezzel a megnyilvánulásával elhitette a keret tagjaival, hogy igenis van esély az Eb-re való kijutásra. Pedig nagyon nehéz helyzetben volt, mert pár nappal később már Romániában kellett pontot szereznünk. Hétfőtől folyamatosan azt mondta: Ha mi nem bízunk magunkban, akkor ki fog bízni bennünk?! Az edzésen és utána is a mentális részre fektette a hangsúlyt, belénk sulykolta, hogy nem kell félnünk. Ha akkor kikapunk Bukarestben, akkor szerintem nem lenne most miről beszélnünk, miközben mi az Eb-n a nyolcaddöntőig jutottunk. Dárdait azért kedveltem, mert mindent megmondott a szemünkbe, nem volt olyan, hogy valakinek a háta mögött történtek volna a dolgok. Ő lendületet adott a csapatnak, amit Storck továbbvitt. A német edző sok mindenben hasonlít Dárdaira, jól ismerik egymást, hiszen ugyanannál a csapatnál dolgoztak együtt, Dárdai nem véletlenül őt választotta az utánpótlás edzőjének. Storck is sokat dolgozott a mentális részen, s ami még fontos volt, hogy amikor elemeztük az ellenfelet, akkor sosem azon volt a hangsúly, hogy milyen jó csapat ellen lépünk pályára, hanem azon, hogy melyek a mi erősségeink.
– Az utolsó felkészülési mérkőzés előtt azt nyilatkoztad a Magyar Szónak, hogy Storckkal keresitek a helyedet, s bízol benne, hogy ezen a Németország elleni találkozón majd meg is találjátok. Ott azonban egy olyan furcsa helyzet állt elő, hogy nem léptél pályára…
Nikolics Nemanja: – Nem volt egy kellemes helyzet, nem is viseltem könnyen a dolgot, s az Eb-re utazás előtt kértem, üljünk le négyszemközt, és beszélgessünk. Én nem az a labdarúgó vagyok, aki a 19. vagy a 20. játékos szeretne lenni egy csapatban, hogy aztán évtizedekkel később azt mesélje az ismerőseinek, hogy csapattag volt az Eb-n. Elmondtam Storcknak, nekem ez a helyzet nem tetszik, s ha ez a jövőben is így lesz, akkor döntenem kell, mert sokat vagyok a családomtól távol, keményen dolgozom, és ha nem kerülök be a csapatba, az senkinek sem jó. Nem kérek többet, csak annyit, hogy a szemembe mondják, a válogatottnak szüksége van-e rám, vagy nincs. Ha az utóbbi a válasz, azzal sincs semmi probléma, utána is a magyar együttesnek szurkolok majd, mert sok barátom játszik a csapatban. A szövetségi kapitány megkeresésére mindig örömmel mondok igent, de csak akkor, ha a pályán is számítanak rám, a kispadon nem szeretnék ülni.
– Mi volt erre Storck reakciója?
Nikolics Nemanja: – Abban maradtunk, hogy az Eb után visszatérünk erre. Én bizakodó vagyok, hiszen a tornán mindig megpróbáltam a legjobbat nyújtani, amikor nem léptem pályára, akkor is igyekeztem a csapatot segíteni.
