Nikolics szerint tökéletes taktika kell a visszavágón

Shares

Stopira_NikolicsA Videoton FC szerb vezetőedzője szerint a továbbjutáshoz taktikailag tökéletes meccsre lesz szükségük csütörtökön, a francia Girondins Bordeaux elleni visszavágón az Európa Liga-selejtező harmadik fordulójában.

A székesfehérváriak a múlt héten Bordeaux-ban 2-1-es vereséget szenvedtek, ezt Marko Nikolic jó eredménynek tartja. Mint mondta, fontos volt az idegenbeli gól, az eredmény pedig éles visszavágót sejtet.

Az edző kiemelte, hogy a Bordeaux erős csapat, amely jól használja gyors játékosait a széleken. Hozzátette: javítottak a csapatjátékon és külön készülnek is erre.

Hirdetés

Marko Nikolics: „Nagyon örülök a nagy érdeklődésnek, a játékosok körében is nagy örömöt okozott, hogy elkeltek a jegyek. Igazi focihangulatra számítunk, nagyon fontos lesz a szurkolók támogatása. A Bordeaux nagyon erős csapat egy erős ligából. Fontos gólt szereztünk ellene az első meccsen, az eredmény után éles lehet a visszavágó. Általában a második meccs már könnyebb, ismerjük az ellenfelet. Az első találkozó után ennek megfelelően voltak változtatások az edzésmunkában. Okosan kell játszanunk, taktikailag tökéletes meccs kell. Fontos a türelem, forró szívre de hideg fejre lesz szükség, nem vihet el senkit a hév. Biztos vagyok benne, hogy mindenki mindent kiad majd magából, ahogy eddig is. A Bordeaux nagyon jól megy át védekezésből támadásba, jól használja gyors szélsőit, ezért is kell tökéletesen végrehajtani a taktikánkat. Mi vagyunk az egyetlen magyar csapat amely talpon maradt Európában, ez felelősség, érezzük a támogatását a magyar szurkolóknak. A játékosok előtt le a kalappal, kilencedik meccsünk lesz egy hónap alatt, mindent megtettek, pedig nagyon fárasztó volt, utazásokkal együtt.

Kérdésre elmondta, a kezdőcsapat összeállítását néhány probléma nehézzé teszi. Lesznek játékosok, akikre nem számíthat csütörtökön, de ez nem kifogás, hiszen az aktuálisan legjobb Videoton lép pályára Felcsúton.

A játékosok közül a balhátvéd Stopira volt jelen a tájékoztatón. Mint mondta, tudják, hogy egyetlen állva maradt kupacsapatunkként a magyar futballért is játszanak a Bordeaux ellen.

Nekünk ez a legfontosabb meccs a szezonban. Készen állunk, tovább szeretnénk jutni, ehhez mindenkitől megfelelő hozzáállás kell. Ezzel nem lehet gond, álmunk a győzelem, a csoportkör, amihez persze majd kell egy újabb lépcsőfok. Fel kell vennünk a harcot a Bordeaux-val, közben az egész magyar futballért játszunk. Tisztában vagyunk vele, hogy hátrányból indulunk, de nem rossz az első meccs eredménye. Hátunk mögött a szurkolókkal, egy jó felkészülés után, sikerülhet elérni, amit szeretnénk.

A felcsúti Pancho Arénában csütörtökön 19 órakor kezdődő mérkőzésre minden jegy elkelt, ez mintegy 3200 hazai szurkolót jelent majd.

A Videoton az Európa Liga-selejtező első körében a máltai Balzant, a másodikban az észt Nömme Kaljut búcsúztatta.