Nikolicsék ír ellenfelet kaptak a BL-ben

Shares

LegiaA magyar válogatott Nikolics Nemanját is foglalkoztató lengyel Legia Warszawa az ír Dundalk ellen harcolhatja ki a csoportkörbe jutást a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének negyedik fordulójában. 

A Legia Warszawa a bosnyák Zrinjski után a szlovák Trencint is búcsúztatta, ráadásul négy mérkőzésen mind a négy gólt Nikolics Nemanja szerezte. Nem szabad azonban a lengyeleknek félvállról venni a Dundalkot, hiszen az ír gárda egy magabiztos győzelemmel lépett be a play-offba. A Dundalk az izlandi FH-val egy 1-1-es, majd 2-2-es döntetlent játszott, az ír csapat idegenben lőtt több góllal jutott tovább.

Stephen Kenny csapata egy évvel korábban Boriszovban 2-1-re kapott ki a BATE csapatától, majd hazai pályán 0-0-át játszott a fehéroroszokkal, így kiesett a BL-ből. Idén nyáron idegenben csak egy góllal kapott ki a Dundalk, majd jött a parádés visszavágó. David McMillan az első félidő végén szerzett vezetést a BATE ellen, majd a 60. percben ismét bevette Veremko kapuját. Végül, a 91. percben a csereként beállt Robbie Benson állította be a 3-0-ás végeredményt.

Hirdetés

Az úgynevezett playoff sorsolását pénteken tartották az európai szövetség (UEFA) nyoni központjában. A Bajnokok ágán és a Nem bajnokok ágán egyformán tíz csapat küzd a főtáblára kerülésért, s az elsőként kihúzott csapatok kezdik hazai pályán a párharcokat.

A Porto és a Roma összecsapása mellett kiemelkedik még a legutóbb Európa Liga-elődöntős Villarreal és a Monaco párharca, míg a Manchester Citynek a román Steaua Bucurestivel szemben kell kiharcolnia a 32 közé kerülést.

Ami érdekesség, hogy egyik párharcnak sincs semmilyen európai kupás előzménye.

Hirdetés

[Customads id=646335]

Az aktuális horvát és osztrák bajnok azonban játszott már egymás ellen a Bajnokok Ligájában is. 2009-ben a seljtező 3. fordulójában 1-1-es salzburgi döntetlen után az osztrákok 2-1-re nyertek Zágrábban. 2014-ben az Európa Liga főtábláján a Red Bull Salzburg kétszer győzte le a Dinamo Zagrebet (4-2, 1-5). Az első mérkőzésen a brazil Alan, míg a visszavágón Jonathan Soriano szerzett mesterhármast. A spanyol csatár jelenleg is a salzburgi csapatot erősíti. Érdekesség, hogy a BL-ből 2014-ben és tavaly is a svéd Malmö FF ejtette ki az RB Salzburgot.

A ciprusi APOEL és a dán FC Köbenhavn 2009-ben szintén a Bajnokok Ligája play-off körében futott össze. Hét évvel ezelőtt a dánok a cseh Zdenek Pospech egyetlen góljával nyertek, majd a visszavágón az APOEL gyorsan kétgólos előnyre tett szert. A 22. percben azonban kiegyenlített a szenegáli Dame N’Doye, így idegenben lőtt góllal továbbjutásra állt az FCK. Hrisztoszmos Michael azonban a főtáblára lőtte az APOEL-t.

A párharcok első mérkőzéseit augusztus 16-17-én, míg a visszavágókat augusztus 23-24-én játsszák.

A BL-selejtező 4. fordulójának párosítása:

Bajnokok ága:
Ludogorec (bolgár) – Viktoria Plzen (cseh)
Celtic Glasgow (skót) – Hapoel Beer-Seva (izraeli)
FC Köbenhavn (dán) – APOEL (ciprusi)
Dundalk (ír) – Legia Warszawa (lengyel)
Dinamo Zagreb (horvát) – Red Bull Salzburg (osztrák)

Nem bajnokok ága:
Steaua Bucuresti (román) – Manchester City (angol)
FC Porto (portugál) – AS Roma (olasz)
Ajax Amsterdam (holland) – FK Rosztov (orosz)
Young Boys (svájci) – Borussia Mönchengladbach (német)
Villarreal (spanyol) – AS Monaco (francia)

UEFA Europa Liga, play-off

Astana (kazah) – BATE Borisov (fehérorosz)
AEK Larnaca (ciprusi) – Slovan Liberec (cseh)
Arouca (portugál) – Olympiakosz (görög)
Dinamo Tbilisi (grúz) – PAOK (görög)
Midtjylland (dán) – Osmanlıspor (török)
Austria Wien (osztrák) – Rosenborg (norvég)
Trenčín (szlovák) – Rapid Wien (osztrák)
Beitar Jerusalem (izraeli) Saint-Étienne (francia) 
Lokomotiva Zagreb (horvát) – Genk (belga)
Vojvodina (szerb) – AZ Alkmaar (holland)
Maribor (szlovén) – Kabala (azeri)
Gent (belga) – Shkëndija (macedón)
Slavia Praha (cseh) – Anderlecht (belga)
İstanbul Başakşehir (török) –Shakhtar Donyeck (ukrán)
Astra Giurgiu (román) – West Ham United (angol)
Sønderjyske (dán) – Sparta Praha (cseh)
Fenerbahçe (török) – Grasshoppers (svájci)
Sassuolo (olasz) – Crvena zvezda (szerb)
Brøndby (dán) – Panathinaikos (görög) 
IFK Göteborg (svéd) – Karabah (azeri)
Krasznodar (orosz) – Partizani Tirana (akbán
Maccabi Tel-Aviv (izraeli) – Hajduk Split (horvát)