Női kosárlabda Eb: vereséggel kezdtek a magyarok

Shares
Binta Drameh és Honti Katalin. MTI Fotó: Nyikos Péter

Binta Drameh és Honti Katalin. MTI Fotó: Nyikos Péter

Vereséggel kezdte meg szereplését a magyar válogatott Sopronban a Romániával közös rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokságon, miután pénteken kikapott Svédországtól.

Az Eb-re megszépült-kibővült Novomatic Arénában – amely a bajnok Uniqa-Euroleasing Sopron otthona – mintegy félház látta, amint a csoportellenfelek „felvezető” mérkőzésén a szlovákok 85-79-re legyőzik a litvánokat. A szombaton a magyarokkal találkozó balti együttes ezzel a második mérkőzését is elvesztette, a szlovákok pedig már két sikerrel állnak.

A csütörtökön szabadnapos hazai válogatott első ellenfele, a svéd csapat 26 évnyi böjt után jutott ki a 2013-as kontinenstornára, ahol nagy meglepetésre hetedikként zárt. Az idei Eb-re meggyőző, 3/1-es csoportmérleggel került ki, Sopronba pedig mintegy 500 szurkoló kísérte el a gárdát.

Stefan Svitek szövetségi kapitány együttesének bemutatkozására csaknem megtelt a csarnok, az első magyar kosarat a Sopronnal bajnok Krivacsevics Tijána szerezte. Az ellenfél szinte csak a triplákat erőltette, ezekből azonban csak kettő sikerült, a nyitónegyedet így 20-12-re hozták a Honti Kata vezette házigazdák. A két szakvezető „merítési” lehetőségeit jól mutatta, hogy a magyar kispad 14, míg a svéd csupán 2 pontot hozott össze 10 perc alatt. A folytatásban 25-12-nél időt kért Lars Johansson, ami hat vendégpontot eredményezett, ám a eközben Krivacsevics bedobta tizedik pontját, Vajda Anna pedig egy sarokból eleresztett triplával csökkentette a rivális lelkesedését. A 18. percben 36-20 állt a nagyórán, míg a nagyszünetben 39-27 volt az állás.

A térfélcsere után alaposan belehúztak a skandinávok, 8 magyar pontra 15 érkezett, és máris szorossá vált az addig meglehetősen egyoldalú meccs. Az ősztől az euroligás Kurszkban pattogtató Frida Eldebrink 20 pontnál járt, és a helyenként durván védekező kék-sárgákat az sem lassította le, hogy Danielle Hamilton kipontozódott. Az 51-46-os magyar előnyről induló zárószakaszban a távolról próbálkozó Svitek-gárda öt és fél percen át még büntetőből sem talált a gyűrűbe, ezalatt az ellenfél – a meccs során először – átvette a vezetést (58-51). A hazai reményeket Honti betörése és Vajda triplája hozta vissza (62-60), a hajrá azonban ismét az eksztázisban játszó svédeké lett.

A magyarok szombaton 19 órakor az eddig nyeretlen litvánokkal csapnak össze.

Stefan Svitek szövetségi kapitány: „Végig küzdöttünk, de a második félidőben a zónavédekezés ellen nem működtek a kinti dobásaink. Könnyű kosarakat kaptunk, a befejezésekre a továbbiakban jobban kell figyelnünk. Ettől még készen állunk a holnapi meccsre.”

Honti Kata: „Úgy kezdtünk, ahogy elképzeltük, aztán nem tudom, mi történt. Hullámvölgybe kerültünk, 16 triplakísérletből csak kettő ment be, pedig csak egy-két gólnak kellett volna sikerülnie a fontos pillanatokban. Az első félidőből kell táplálkoznunk a folytatásban.”

D csoport, 1. forduló:

Svédország-Magyarország 72-63 (12-20, 15-19, 19-12, 26-12)
A legjobb magyar dobók: Quigley 14, Horti 14, Krivacsevics 12, Honti 11, Vajda 10.

Szlovákia-Litvánia 85-79

A D csoport állása:
1. Szlovákia 4 pont/2 mérkőzés
2. Svédország 3/2
3. Spanyolország 2/1 (72-58)
4. Litvánia 2/2 (137-157)
5. Magyarország 1/1
A csoport első három helyezettje jut a középdöntőbe.

(MTI)