Norvég edző érkezik Székesfehérvárra!

Shares
Henning Berg. Fotó: vidi.hu

Henning Berg. Fotó: vidi.hu

Az OTP Bank Liga múlt szombaton befejeződött idényében ezüstérmes fehérvári klub csütörtökön a honlapján jelentette be, hogy kétéves szerződést kötött a 46 éves Henning Berggel.

 „Játékosként és a Legia edzőjeként is bajnoki címekért és kupákért küzdöttem, ezen Magyarországon sem tervezek változtatni. A Videoton FC az ország egyik vezető klubja, bár most még a Ferencvárosnak van egy kis előnye, de biztos vagyok benne, hogy felvesszük vele a versenyt, és harcban leszünk az aranyérmekért” – idézte a vidi.hu a trénert, aki május végén kezdi meg a munkát a futballistákkal, de az addig hátralévő időszakban is együtt dolgozik Kovács Zoltán sportigazgatóval a következő szezon előkészítésén. A szakember hozzátette, bízik benne, hogy a játékosok az ezüstérem megszerzése miatt jó hangulatban töltik a szabadságukat, s hasonló állapotban térnek majd vissza.

„Henning Berg komoly játékosmúlttal rendelkezik, és már vezetőedzőként is bizonyította képességeit, ugyanakkor még mindig fiatal és rendkívül motivált – mondta Kovács Zoltán sportigazgató. – Magasak az elvárásaink vele szemben, hiszek benne, hogy jövőre együtt ünnepelhetünk bajnoki címet, a mostani nyáron pedig minél messzebb jutunk vele az Európa Ligában. Biztos vagyok abban, hogy olyan edzőt sikerült most megnyerni, aki szemléletében, mentalitásában nagyon sokat adhat a klubnak, a játékosoknak és az egész magyar futballnak.” 

A 100-szoros norvég válogatott Henning Berg játékospályafutása jelentős részét a Premier League-ben töltötte. A Blackburn Roversszel és a Manchester Uniteddel angol bajnok is volt, utóbbival pedig a Bajnokok Ligáját is elhódította. Edzőként legutóbb 2013 és 2015 között a varsói Legiánál dolgozott, amellyel 2014-ben bajnoki címet szerzett, tavaly pedig Lengyel Kupát nyert.

(MTI)

[Customads id=646335]

Henning Berg: „A futball a legnagyobb szenvedélyem”

A Videoton új vezetőedzője a csapat honlapjának nyilatkozott először.

– Bár csak szombaton lett vége az előző szezonnak, május 30-án már kezdődik a felkészülés, június 30-án pedig Európa Liga selejtező vár a csapatra. Mivel telnek a következő hetei?
– A felkészülés kezdetéig még jobban szeretném megismerni, kielemezni a csapatot és nagyon várom már, hogy ne csak felvételekről lássam a játékosokat, hanem személyesen tudjak velük beszélni. Nem tervezem, hogy teljesen átalakítom a szezon végi játékot, hiszen sok dolog jól működött, de persze megvannak a saját elképzeléseim arról, hogy miben lehet még előrelépni.

–  Varsóban jellemzően 4-2-3-1-es felállásban játszatta a Legia-t, néha viszont két támadó szélsővel megtámogatott 4-4-2-es felállást választott. Marad a jól bevált formációknál?
– Erről még talán kicsit korai beszélni. Majd az edzéseken látnom kell, hogy a játékosok képességeit hogyan lehetne a legjobban kihasználni. A modern futballban szerintem olyan csapatot kell felépíteni, amely nagyon rugalmas – értem ezalatt, hogy gyorsan reagál szituációkra és gyorsan képes változtatni is, ha erre van szükség. Ez nagy elvárás a játékosok felé is, de ezért is leszek itt, hogy fejlesszem őket, hogy kihozzam belőlük a legjobbat. Tényleg várom már, hogy elkezdhessük a közös munkát.

– A következő két szezonra érvényes a szerződése. Mik a tervei erre az időszakra?
– Bajnoki arany, kupagyőzelem és jó európai szereplés.

– Sok remek edzővel dolgozhatott együtt még játékospályafutása alatt. Ki volt önre a legnagyobb hatással?
– Mindenkitől lehetett tanulni valamit. Természetesen Sir Alex Fergusont meg kell említenem, ő igazi vezető, mindenkiből kihozza a legjobbat. Kenny Dalglish-nak fantasztikus agya van a labdarúgáshoz, nem véletlenül lettünk bajnokok a Blackburnnel a vezetése mellett. Rajtuk kívül még Egil „Drillo” Olsent mondanám, ő kétszer is kivezette a norvég válogatottat a világbajnokságra. Sok dolog formált a karrierem során, de nem szeretnék utánozni senkit, igyekszem a saját ötleteimet megvalósítani.

Teljes interjú a Vidi-hu-n!