Norvég sztáredző a Siófok kispadján

Shares

A Siófok női csapatának leendő edzője, a norvég Tor Odvar Moen a Larvikkal Bajnokok Ligáját is nyert, és hosszú távon számol vele a klub, amely európai sztárjátékosokat is igazol.

Fotó: Aftenposten

Sok edző megfordult már Siófokon, de ilyen még nem.

A mindig nagy terveket szövögető, ezek megvalósítására rengeteg pénzt elköltő, aztán egy 2012-es bronzérmet leszámítva valahogy mindig hoppon maradó siófoki női kézilabdacsapatnál járt már egy-két felkészült szakember.

Hirdetés

Ezt a listát nézzék.

Ott volt 2010 nyarán a női válogatottal olimpiai 4. helyezett Hajdu János, aki két hét után mégsem találta meg az összhangot a klubvezetőséggel és távozott. A Dunaferr férfi és női csapatát egyaránt az EHF-kupában a legjobb négy közé vezető korábbi női kapitány, Imre Vilmos két év és az említett bronzérem után költözött át Csurgóra. A Dunaferr-rel EHF-kupa-döntős, BL-elődöntős, a női válogatottal Eb-bronzérmes Kiss Szilárd most is a siófoki klub utánpótlás szakmai igazgatója, és a március 29-én ünnepélyesen átadásra kerülő új sportcsarnok is az ő nevét viseli majd. Az Ikasttal EHF-kupát, a Viborggal KEK-et nyert, az Aalborggal BL-elődöntőbe jutó dán Christian Dalmosét egy erős kerettel elért bajnoki nyolcadik hely után menesztették két éve. A jelenlegi tréner, az ugyancsak dán Lars Rasmussen pedig játékosként volt már Európa-bajnok és vb-bronzérmes is, azaz ugyancsak látott már ezt-azt.

Szóval voltak már neves edzők Siófokon.

Hirdetés

Bajnokok Ligája-győztes tréner viszont még nem fordult meg a Balaton-parton, de ami késik, nem múlik: nyártól a norvég tv2 és a Nemzeti Sport információi szerint is a norvég Tor Odvar Moen veszi át a csapatot. Ő az a jóságos, mosolygós, pufók úriember, aki emberemlékezet (egészen pontosan 1997) óta mindig megtalálható a norvég csapat környékén. Néha korosztályos vagy másodedzőként (dolgozott az őt megelőző két vezetőedző, Ole Gustav Gjekstad és Karl Erik Böhn mellett egyaránt), néha pedig a szakmai munka konkrét irányítójaként.

2011-ben például ebbéli minőségében ő nyert Bajnokok Ligáját a Larvikkal, miután januárban Karl Erik Böhnt menesztették, mert túl sokat segített akkor párjának, Heidi Lökének Győrbe szerződni. Moen legközelebb 2015-ben vette át az akkor már egyre több anyagi nehézséggel küszködő norvég bajnokcsapatot (addig ismét segítőként dolgozott Gjekstad mellett), és bár két bajnoki címet még kipréselt az öregedő és gyengülő együttesből, és kétszer a BL negyeddöntőjéig is elvitte, a mostani kiírásban a Larvik a csoportkörben búcsúzott, az EHF-kupából pedig a negyeddöntőben esett ki, a bajnokságban viszont most is második.

Eközben ráadásul novemberben a klubvezetőség eldöntötte, hogy mindenki közös érdekében nem hosszabbít szerződést Moennel, akit erről a közös érdekről nem annyira kérdeztek meg, mindenesetre az elvileg életfogytig Larvik-alkalmazott szakember így nyártól új állomáshelyet kellett keressen magának.

Ez az állomáshely lett a Siófok KC együttese, amely februárban jelentette be, hogy a jelenlegi tréner, Lars Rasmussen 2020-ig élő, egy plusz kétéves szerződéséből nem tart igényt a hátsó két évre, amint a szakemberre sem. Helyette a következő idényben már Tor Odvar Moen irányítja az együttest.

A siófoki klubnál megerősítették értesüléseinket, és elmondták, hogy hosszú távon számolnak Tor Odvar Moennel, részletekkel azonban egyelőre nem akartak szolgálni a megállapodásról, amint arról sem, az új tréner milyen kerettel dolgozhat. A Nemzeti Sport értesülései szerint a macedón Vardar Szkopjétól érkező horvát átlövő, Andrea Penezic és az orosz balátlövő-irányító, Tatjana Hmirova érkezése gyakorlatilag biztos, de a Siófok kerete még rajtuk kívül is további nemzetközi klasszisokkal erősödhet.

És most már egy Bajnokok Ligája-győztes edzője is van.

(nso.hu / Bálint Mátyás)