Novak Djokovics megvédte világbajnoki címét

Shares

supernovakA világ két legjobb formában lévő teniszjátékosa mérte össze az erejét a férfi teniszvilágbajnokság fináléjában Londonban, és ennek megfelelően nagyon magas színvonalú játékot láthattak az O2 Aréna nézői.

Győzelmével elképesztő sorozatot folytatott a szerb klasszis, hiszen immáron tíz mérkőzés óta veretlen a londoni arénában, amely eddig csak szerencsét hozott a számára. Djokovics 2008 és 2012 után nyerte meg ismét a világbajnokságot és zárta a csúcson az esztendőt.

Persze, messze nem volt ez a siker ennyire egyértelmű a mérkőzést megelőzően, hiszen Nadalt már csak az is fűthette, hogy ez az egyetlen nagy trófea, amely hiányzik a gyűjteményéből. És ez így is maradt, pedig mindent megtett érte, ám ezen az estén Djokovics elképesztő teniszt bemutatva diadalmaskodott.

A délszláv játékos parádésan kezdett, hozta a saját adogatását, majd rögtön három bréklabdája volt, amelyből a másodikat be is ütötte, majd ismét jól szervált. A spanyol világelső nagyon feszült volt még ekkor, nem tudta az ellenszert Djokovics játékára, így nem volt meglepetés a 0:3. Ezt követően feléledt az ibériai, nagy nehézségeket követően megnyerte első játékát, és lelki mélypontjáról felállva ki is egyenlített.

Aaz este legszebb labdamenetét követően Djokovics már 5:3-ra vezetett. Innen már maradt a toppon a szerb és saját adogatását is hozva megnyerte a szettet.

A második játszmában is Djokovics brékelőnye jelentette a fordulópontot 1:1 után, amelyet követően Nadal ugyan egy-egy bombaszervával még visszakapaszkodott, ám 5:4 után a szerb előbb egy ásszal előnybe került, majd ellenfele kiütötte a labdát, így Djokovics megvédte címét Londonban.

Forrás: DIGI Sport HD