Nycke Groot legnagyobb álma a BL-győzelem

Shares

kézilabda_Nycke Groot, 440, civil

Nycke Groot, a Győri Audi ETO irányítója a hétvégén újra harcba indul, hogy beteljesítse legnagyobb álmát, és megnyerje klubjával a Bajnokok Ligáját.

A szezon álomcsapatába bekerült holland válogatott játékos sokat tanult a tavaly elveszített döntőből, amelynek emléke jó ideig kísértette. Groot első győri szezonjának nagy része ráment a beilleszkedésre, de most már úgy érzi, igazán magát tudja adni a magyar csapatban.

Nycke Groot éppen csütörtökön ünnepelte 29. születésnapját, amelyről természetesen győri társai sem felejtettek el megemlékezni.

Hirdetés

„A csapat közösen is felköszöntött tegnap egy tortával, míg Yvette-től kaptam jegyet az Oroszlánkirály musical változatára, amit majd közösen fogunk megnézni” – árulta el a holland irányító a Nemzeti Sport Online-nak az ETO pénteki sajtófélóráján. Ekkor hirdették ki a szezon álomcsapatát, amelyben három másik győri játékoshoz és Ambros Martín edzőhöz hasonlóan Groot is helyet kapott. „Nagyon büszke vagyok arra, hogy bekerültem az All Star-csapatba, igazi kitüntetés a számomra.”

Az irányító most már igazi kulcsjátékosa a Győrnek, pedig az első szezonja nem indult egyszerűen. Talán kevesen tudják, de az első félévben többször is előfordult, hogy sírva ment haza az edzésről, mert nem érezte, hogy helye lenne a kétszeres BL-győztesnél. De nem adta fel, és adott magának egy évet, hogy felvegye a ritmust, ami mára elmondható, hogy kiválóan sikerült.

„Időbe tellett, amíg beilleszkedtem a Győr játékába, de a második szezonom szerintem már sokkal jobban sikerült. Amikor csapatot váltasz, nem tudsz egyből alkalmazkodni az új környezethez. Nekem sem ment egyik pillanatról a másikra. Most már azt érzem, hogy teljesen magamat tudom adni, de a csapat helyzete is könnyebb, mert csak Norát kellett a nyáron beilleszteni a játékunkba, egyébként már megvolt egy biztos alap, amire lehetett építeni.”

Hirdetés

A tavalyi, drámai körülmények között elbukott BL-döntő emléke sokáig kínozta, nehezen tudott elszakadni a gondolattól, hogy ne folyamatosan azon járjon az agya, mit rontott el vagy mit kellett volna máshogy csinálnia. [„A BL-győzelem a legnagyobb álmom, annyira, de annyira meg akartam nyerni a trófeát, és annyira, de annyira közel voltam hozzá… Így nagyon kemény volt a nyár. Az első reakcióm az volt, hogy ha már így alakult, hát majd még többet edzek, és akkor mindez nem történhet meg újra! Egészen belebolondultam ebbe.”]

Egy holland mentáltréner segítségét is igénybe vette, aminek meglett a hatása. „Úgy érzem, most már irányítani tudom az érzéseimet, de sokat tanultam a tavalyi évből és az elveszített fináléból. Remélem, hogy még egyszer nem kényszerülünk hetesek dobására, de ha így történne, egy másodpercig sem haboznék, és újra odaállnék.”

Szóba hoztuk Heidi Löke szezon eleji váratlan kiválását is, ami természetesen kemény feladat elé állította az ETO-t. „Heidi hiánya minden csapatot érzékenyen érintene, egy ember nem is tudja őt pótolni, minden játékostól kicsivel több kell. Védekezésben nagyon kemény munkát végzett kettes pozícióban, amit szintén csak együttes erővel tudunk kompenzálni.”

(nso.hu)