Nyert a Honvéd és a Videoton is

Shares

LanzafameA Budapest Honvéd hátrányról fordítva 5-1-re győzött szombaton a bennmaradásért küzdő Mezőkövesd vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában, így megőrizte éllovas pozícióját. A Videoton két góllal jobbnak bizonyult a Haladásnál.

A várakozásoknak megfelelően az első perctől kezdve a bajnoki címért küzdő Honvéd futballozott kezdeményezőbben, ezért váratlan volt, hogy a bennmaradásért harcoló Mezőkövesd az első valamire való támadásából vezetést szerzett. A gólt követően még nyomasztóbbá vált a vendégek fölénye, mert a hazaiak a vezetés birtokában teljesen átadták a területet ellenfelüknek. A kispestieknek több ígéretes helyzetük akadt, de vagy az utolsó passzok, vagy a lövések voltak pontatlanok. A szünet előtt pedig Tujvel védett nagyot Eppel fejesét követően.

A folytatásban sem változott a játék képe, a Honvéd ráadásul hamar egyenlített. Ez még jobban feltüzelte a kispesti játékosokat, egymást követték a veszélyes vendég akciók, de egy gyors ellentámadás végén Egerszegi óriási helyzetben közelről az oldalhálóba lőtt. Ezt azonnal megbosszulta Lanzafame, aki egy szép cselsorozatot követően 13 méterről a jobb felső sarokba csavarta a labdát. A Mezőkövesd nem tudott megújulni, a Honvéd pedig szerette volna végleg eldönteni a három pont sorsát, s ezt végük Bobál csatárokat megszégyenítő egyéni akciójával érte el: a védő balról cselezte magát középre és néhány méterről a bal felső sarokba lőtt. A hátralévő időben a szétesett Mezőkövesd ellen gálázott a fővárosi együttes, amely további két góllal tette magabiztossá idegenbeli sikerét.

Hirdetés

OTP Bank Liga, 30. forduló:

Mezőkövesd — Budapest Honvéd 1-5 (1-0)
Mezőkövesd, 2105 néző, v.: Szabó Zs.
Gól: Kink (17.), illetve Kamber (51.), Lanzafame (66., 88.), Bobál D. (75.), Eppel (84.)
Mezőkövesd: Tujvel – Vági, Hudák D., Fótyik, Gohér – Egerszegi, Bacelic-Grgic – Molnár G., Strestík (Baracskai, 80.), Sós – Kink (Veselinovic, 64.)
Budapest Honvéd: Gróf – Ikenne-King (Villám, 81.), Kamber, Bobál D., Baráth – Hidi (Vasiljevic, 37.) – Holender, Nagy G., Zsótér (Koszta, 85.) – Eppel, Lanzafame.

A Videoton két góllal jobbnak bizonyult a Haladásnál

Felcsúton Williams ziccerével kezdődött a találkozó, de az ausztrál támadó lövését Kovácsik nagy bravúrral védte. Az álmosan kezdő hazaiakat felébresztette a vendéglehetőség, mert rögtön átvették a játék irányítását. A második negyedóra elején egy lepattanó lövés után Nego talált Király kapujába, ezzel vezetett a Videoton. A folytatásban kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés, de igazán komoly lehetőségeik csak a székesfehérváriaknak voltak.

Hirdetés

A második félidő annyi változást hozott, hogy már a Videoton előtt sem adódtak helyzetek, a két gárda a mezőnyben birkózott egymással. Tíz perccel a rendes játékidő vége előtt Rácz ziccerét fogta Kovácsik. A hazai drukkerek füttyszóval fejezték ki nemtetszésüket csapatuk gyenge teljesítménye láttán, erre „válaszul” Géresi gólt szerzett és eldöntötte a meccset.

Videoton FC — Haladás 2-0 (1-0)
Felcsút, 2058 néző, v.: Solymosi
Gól: Nego (16.), Géresi (86.)
Videoton FC: Kovácsik – Fiola, Juhász, Vinícius, Stopira – Nego, Szolnoki, Varga, Hadzic – Lazovics (Géresi 76.), Scsepovics (Maric 91.)
Haladás: Király G. – K. Mészáros (Polgár K. 46.), Jagodics M., S. Wils, Devecseri, Bosnjak – Rácz B., Jancsó (Tóth M. 75.), Kiss B., Halmosi – Williams (Gajdos 63.)

Paksi győzelem a Vasas vendégeként

A Szusza Ferenc Stadionban már a harmadik percben vezetést szerezhetett volna a vendégcsapat, de Haraszti nagy helyzetben hibázott. Ezzel együtt is megszületett a korai paksi gól, egy szöglet után Lenzsér fejelt közvetlen közelről a hálóba. Ezt követően a Vasas lépett fel támadólag, több nagy helyzetet is kialakított, de egyikkel sem tudott élni.

A fordulást követően a Vasas megpróbálta beszorítani ellenfelét, ez viszont a tolnaiaknak adott területet veszélyes kontrákra. A Paks Haraszti révén már ekkor megnyerhette volna a meccset, de a csatár újabb nagy lehetőséget puskázott el. Ezután a Vasas pillanatai következtek, ám előbb Gévay vetődött bele egy ígéretes angyalföldi lövésbe, majd Saglik hatalmas helyzetben durrantott fölé.

A játék képe újra fordult: a következő percekben Nagynak kellett több védést bemutatnia a hazai kapu előtt. Kevéssel később a sokadik kontratámadást már eredményesen fejezték be a vendégek, ezzel eldöntötték a három pont sorsát. A ráadásban Hahn állította be a végeredményt.

Vasas FC — Paksi FC 0-3 (0-1)
Szusza Ferenc Stadion, v.: Vad II.
Gól: Lenzsér (8.), Bartha (83.), Hahn (93.)
Vasas: Nagy G. – Korcsmár (Vida, 56.), Vaskó, Ristevski – Kleisz, Berecz, Manjrekar, Hangya (Pavlov, 78.) – Ádám (Kulcsár T., 46.), Saglik, Remili
Paksi FC: Molnár P. – Kulcsár D., Gévay, Lenzsér, Báló – Papp – Szakály D. (Hahn, 81.), Bertus, Hajdú, Bartha (Daru, 90.) – Haraszti (Koltai, 76.)

Emberhátrányban győzött a Debrecen

Ahogy az várható volt, a DVSC „nekiesett” ellenfelének, ám mezőnyfölényét sokáig nem tudta helyzetekre váltani. Az első félidőben a legnagyobb lehetőség Handzic előtt adódott, akinek közeli fejesét védte az újpesti kapus, a kipattanó labdát pedig a csatár pár lépésről csúnyán a kapu fölé rúgta.

A második félidő sokáig mezőnyjátékkal telt, majd mindkét oldalon több gólszerzési lehetőség is adódott. A DVSC a 67. percben emberhátrányba került, miután Filip megkapta második sárga lapját is. A folytatásban ugyan fölényben játszott az Újpest, egy ellentámadás végén azonban Heris fejese a saját kapujában kötött ki, így a Loki végül ezzel az öngóllal szerezte meg a bennmaradás szempontjából rendkívül fontos három pontot.

Debreceni VSC — Újpest FC 1-0 (0-0)
Nagyerdei Stadion, 5112 néző, v.: Iványi.
Gól: Haris (78., öngól)
Kiállítva: Filip (67.)
Debreceni VSC: Danilovic – Osváth, Szatmári, Brkovic, Ferenczi J. – Filip, Tőzsér – Feltscher (Mengolo 64.), Holman, Könyves (Jovanovic, 72.) – Handzic (Suk, 73.)
Újpest FC: Banai – Szűcs, Heris, Kálnoki-Kis, Mohl – Balogh B., Windecker, Diarra, Andric (Hazard, 85.) – Balázs (Perovic, 85.), Bardhi.

A 93. percben mentett pontot a búcsúzó Gyirmót

Az élvonaltól egy idény után búcsúzó Gyirmót már a második percben hátrányba került, és a folytatásban is a Diósgyőr játszott mezőnyfölényben, időnként teljesen beszorítva kapujuk elé a hazaiakat. A szünet előtt a sereghajtó is vezetett néhány támadást, de komoly gólveszélyt nem tudott kialakítani. Térfélcsere után töbször is növelhette volna előnyét a kiesés elől menekülő DVTK, majd a házigazdák rákapcsoltak, így kiegyenlítettebb lett a mérkőzés. A hátralévő időben javarészt a két 16-os között zajlott a játék, a kapusoknak elvétve akadt dolguk, mígnem a Gyirmót a meccs utolsó percében Radeljic 18 méteres, remek kapáslövésével megmentett egy pontot.

Gyirmót FC — Diósgyőri VTK 1-1 (0-1)
Győr-Gyirmót, 1000 néző, v.: Karakó
Gól: Radeljic (93.), illetve Makrai (2.)
Gyirmót FC: Nagy – Sebastian, Bojovic, Radeljic, Szegi (Bori, 69.) – Kiss M., Simon Á. – Vass, Simon A., Madarász (Szalánszki, 55.) – Novák (Máté, 76.)
Diósgyőri VTK: Antal – Eperjesi, Makrai (Szabó, 87.), Karan, Tamás – Vela, Mevoungou, Busai, Ugrai (Fülöp, 69.) – Novothny, Szarka (Dausvili, 81.)