Nyolcvanadik születésnapjára készül Csányi Rajmund
Csányi Rajmund sokak szerint a legelegánsabban tornászó magyar versenyző volt, aki az ötvenes években a rosszul felszerelt tornatermekből jutott a nemzetközi élmezőnybe, az Európa-bajnoki dobogó második fokára. Lánya, Erika és unokája, Divéky Luca vette át tőle a váltóbotot.
Salánki Miklós interjúja a Magyar Hírlapban
– Hogyan került a Csányi család a festői Szentendrére?
– Családi összefogással a nyolcvanas években vettünk telket Szentendre dombos részén, s építettünk egy családi házat. Aztán lányom, Erika ráépített a házra, s most itt élünk feleségemmel és a három unokánkkal együtt.
– Április 22-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját. Jól tudom, hogy Bukarestben született?
– A családunk esete hű képe az erdélyi magyarok huszadik századi történetének. Székely apám Bukarestben volt katona. Nagyszebeni szász anyám pedig ott kapott munkát, egy szövőgyárban. A román fővárosban ismerkedtek meg, házasságot kötöttek, és én ott születtem harminchatban. Aztán negyvenben, amikor a magyarok bevonultak Erdélybe, mi nemkívánatos személyek lettünk, s kitoloncoltak bennünket a románok. Mi elindultunk Magyarországra vonattal, s a határon elvettek tőlünk mindent. Egy pokróccal érkeztünk meg.
– Milyen volt mindent a nulláról kezdeni?
– Nagyon nehéz, főleg mert háború volt. Életem első emléke, hogy a menedékszálláson szalmabálákon aludtunk. Aztán szüleim munkát kaptak, s albérletben laktunk Zuglóban. A bombázások miatt sokat voltunk a pincében. Így nagy öröm volt, amikor véget ért a háború, s mi szabadon focizhattunk a mai Puskás-stadion helyén. Mint minden srác, imádtam a futballt.
– A focipályáról hogyan került a tornaterembe?
– Akkor még nem volt tévé, a szabadidőnkben vagy fociztunk, vagy pedig sporteseményre jártunk. Egyszer láttam egy tornaversenyt, s megtetszett a fiatalok fegyelmezett mozgása, fehér szerelése. Aztán az általános elvégzése után megtudtam, hogy az első fővárosi testnevelési iskola az Árpád Gimnáziumban indul. Oda jelentkeztem, s ez döntően befolyásolta az életemet. Testnevelő tanáromtól, Szíjj Zoltántól jó alapokat kaptam, tornászcsapatunk első lett a középiskolások bajnokságán.
– Hogyan emlékszik az ötvenhetes párizsi Európa-bajnokságra?
– Még főiskolás voltam, s a forradalom utáni évben, huszonegy évesen kétszer is kiutazhattam Párizsba, mert áprilisban a francia szövetség vendégei voltunk. Ott csodálkoztam rá a nemzetközi élmezőnyre, rengeteget tanultam a riválisoktól. Kellemes meglepetésre újoncként ugrásban második lettem. Aztán a következő évben elszakadt az Achillesem, s utána már csak nyújtón, korláton és gyűrűn tudtam nemzetközi színvonalú gyakorlatot bemutatni. Aztán öt év múlva a luxemburgi Eb-n nyújtón csak a szovjet olimpiai bajnok Juris Titov előzött meg, aki később a Nemzetközi Torna Szövetség elnöke lett.
