Oda-vissza bokszmeccs – 120 milliárd forintért

Shares

box_Manny Pacquiao, 440Manny Pacquiao 500 millió dollárért megfontolja (Fotó: MTI)

Las Vegas — Jövőre sor kerülhet minden idők legdrágább bokszösszecsapására. A tervek szerint 500 millió dolláros (120 milliárd forintos) projekt keretében kétszer is megmérkőzhet egymással a váltósúlyú Floyd Mayweather Jr. (37) és Manny Pacquiao (35).

A mindmáig veretlen egyesült államokbeli és a korábban több súlycsoportban világbajnok fülöp-szigeteki bunyós álommeccsét már régóta próbálják megszervezni, ám eddig az anyagiakban nem tudtak megegyezni. A 2012-es 200 millió dolláros (48 milliárd Ft-os) próbálkozásnál Mawyweather túl sokat követelt magának, s ebbe Pacquiao nem ment bele.

Floyd Mayweather Jr. v Marcos MaidanaFloyd Mayweather korábban túl sokat akart (Fotó: EP, AFP)

Bob Arum (82) promóter szerint azonban emelték a tétet, így 2015-ben duplázhatnak a világklasszisok, azaz még egy visszavágóra is sor kerülhet. Az első mérkőzést májusra, a másodikat pedig szeptemberre tervezik, bizonyára óriási érdeklődés lesz irántuk. A legnagyobb ökölvívással foglalkozó televíziós csatornák már jelezték, hogy „ringbe szállnak” egymással a jogok megszerzéséért.

– Teljes erőbedobással dolgozunk az ügyön. Azt hiszem, a világon mindenki szeretné, ha ez a két klasszis összecsapna egymással, hiszen ők a szakma legjobbjai. Bízom benne, hogy hamarosan megegyezünk – jelentette ki Arum.

(BLIKK.hu)