Okos kapusok a Győri ETO-ban, az FTC Rail-Cargo kétszeres szorzójú meccs előtt Dániában

Shares

Kovács Péter_JPAz ökölvívóknál már réges-régen döntő fölényt hirdetnének ki, ha akkora különbség alakul ki a mérkőző felek között, mint szombaton este az Audi ETO és az osztrák Hypo NÖ női kézilabda Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen. A 39-21 (21-11) arányú győri siker ismeretében nem volt nehéz dolga felkért, állandó szakértőnknek, Kovács Péternek véleményt mondania. 

– Ha nagyon rövid akarok lenni, akkor azt kell mondanom: ma valóban kitűnően játszott a Győr! Minden téren jócskán felülmúlta ellenfelét, amely bizony már emlékeztet az egykori, südstadti világverő csapatra, amely nem kevesebb, mint nyolc alkalommal nyerte el a BL jogelődje, a Bajnokcsapatok Európa Kupáját.

– Mégis, miért alakulhatott ki e feltűnően nagyarányú hazai siker?

Löke_JP

– Amíg a hazaiaknál Amorim, Löke, Bulatovic, Görbicz, Orbán és a többiek szinte egymást múlták felül, addig az osztrákok nem tudtak mit kezdeni a győriek magas és jól védekező falával, mely mögött Lunde és Herr személyében okos kapusok álltak. Márpedig komoly átlövő teljesítmény nélkül ma már szoros meccset sem nagyon lehet játszani.

– Ez a kiemelkedő csapatteljesítmény mire lehet elég?

– Azt nem mondanám, hogy előre oda lehet nekik adni idén is a végső győztesnek járó trófeát, de nem sok hiányzik ehhez. Nem tudok olyan csapatról, amelyik komolyan veszélyeztethetné az ETO végső sikerét. Talán csak a nagy bravúrokra is képes Ferencváros szoríthatja meg őket, ha eljut a végjátékig.

– Az FTC-nek addig még kemény meccseken kell túljutnia. Itt van mindjárt a holnapi, dániai erőpróbájuk, amely – mint első csoportmeccs – általában kétszeresen nehéz szokott lenni. Az FC Midtjylland elleni esetleges győzelemmel az FTC nagyot lépne előre a csoportjából való továbbjutást illetően.