Olasz meló a belgák ellen, öngóllal „egyenlítettek” a svédek

Shares
Graziano Pellé állította be a végeredményt. Fotó: gazzetta.it

Graziano Pellé állította be a végeredményt. Fotó: gazzetta.it

Az olasz válogatott nagy csatában 2-0-ra legyőzte a belga csapatot az E csoport hétfő esti rangadóján a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon, Lyonban. Az ír és a svéd válogatott 1-1-es döntetlent játszott egymással hétfőn Saint-Denis-ben.

Az első játékrészt elsősorban taktikai harc jellemezte. Az olaszok nagyon stabil védekezésből próbáltak támadásba lendülni, sokáig kevés sikerrel, a belgák pedig többet birtokolták a labdát. Hazard és De Bruyne is aktív volt, de képtelenek voltak átjátszani a rivális védelmét. Az első félóra végén aztán némileg váratlanul gólt szerzett az olasz csapat, mely később akár növelhette is volna előnyét, ám a szünetig nem változott az eredmény.

32. perc: Bonucci a felezővonalról ívelt hajszálpontosan a 16-oson belülre a kilépő Emanuele Giaccherinihez, aki ballal levette, majd jobbal Courtois mellett a kapu bal oldalába tekert (1-0).

A második félidő lényegesen nagyobb iramban kezdődött, nyíltabb lett a játék, s mindkét oldalon nagy helyzetek maradtak ki az első negyedórában. A folytatásban az olaszok láthatóan elsősorban az eredmény tartására törekedtek, míg a belgáknál védő helyére is támadó érkezett az egyenlítés reményében. A nagy belga nyomás végül nem eredményezett gólt, sőt, a végén az olaszok egy újabb góllal zárták le a mérkőzést.

92. perc: A teljesen kinyíló belga együttes labdavesztését követően az olaszok szép kontrát vezettek, melynek végén Graziano Pellé a kapuba bombázta a labdát (2-0).

E csoport, 1. forduló:

Olaszország – Belgium 2-0 (1-0)
Lyon, Stade de Lyon, 55 408 néző, v.: Mark Clattenburg (angol)
Gól: Giaccherini (32.), Pelle (90+2.)
Olaszország: Buffon – Barzagli, Bonucci, Chiellini – Candreva, Parolo, De Rossi (Motta 78.), Giaccherini, Darmian (De Sciglio 59.) – Pelle, Éder (Immobile 75.)
Belgium: Courtois – Ciman (Carrasco 75.), Alderweireld, Vermaelen, Vertonghen – Nainggolan (Mertens 62.), Witsel – De Bruyne, Fellaini, Hazard – Lukaku (Origi 73.)

zlatan

Öngól hozott pontot a svédeknek

Saint-Denis-ben a mérkőzés elején a svéd csapat próbálta irányítani a játékot, de akcióit körülményesen szövögette, így a szervezett ír együttes könnyedén szűrte meg azokat. A szigetországiak a támadásokra kevesebb hangsúlyt fektettek, szórványos próbálkozásaik mégis lényegesen nagyobb veszélyt jelentettek. Több komoly helyzetet alakítottak ki, sőt, Hendrick nagyszerű lövéssel a kapufát is eltalálta.

Álomszerűen kezdték a második félidőt az írek: egy szép támadás végén gyorsan megszerezték a vezetést.

48. perc: Coleman a jobb oldalon gyönyörűen cselezte le magát az alapvonal közelébe, ahonnan visszaívelte a labdát, Wesley Hoolahan pedig futtából jobbal a kapu bal oldalába lőtt (1-0).

Az addig lassan és kiszámíthatóan játszó svédek azonnal egyenlíthettek volna, ám nem jártak sikerrel, ugyanakkor támadásban maradtak, és a félidő közepén góllá érett a fölényük.

71. perc: Az ír 16-os bal oldalán a svédek szépen játszották meg Ibrahimovicot, aki az alapvonalig tolta a labdát, beadását pedig a menteni igyekvő Clark a saját kapujába fejelte (1-1).

A folytatásban az írek is váltottak, mindkét fél ki akarta csikarni a győzelmet, ennek ellenére helyzet csak kevés akadt, gól pedig egy sem esett a lefújásig.

Írország – Svédország 1-1 (0-0)
Saint-Denis, Stade de France, 73 419 néző, v.: Milorad Mazic (szerb)
Gól: Hoolahan (48.), illetve Clark (71. öngól)
Írország: Randolph – Coleman, O’Shea, Clark, Brady – McCarthy (McGeady 85.), Whelan, Hendrick – Hoolahan (Keane 78.), – Walters (McClean 64.), Long.
Svédország: Isaksson – Lustig (Johansson 45.), M. Olsson, Granqvist, Lindelöf – S. Larsson, Lewicki (Ekdal 86.), Källström, Forsberg – Berg (Guidetti, 59.), Ibrahimovic.

Az E csoport állása: 1. Olaszország 3 pont, 2. Svédország és Írország 1-1 (1-1), 4. Belgium 0

(MTI)