Olimpiai bajnokból világhírű mérnök lett

Dr. Tarics Sándor (j) Berlin másik bajnokával, Csák Ibolyával. Fotó: JochaPress

A vízilabda-válogatott már a szövetségi kapitány, Komjádi Béla nélkül, de talán még erősebb játékosállománnyal utazott az 1936-os berlini olimpiára. A házigazda németek elleni döntetlennel (2:2) veszni látszott minden, ám aztán a gólarányszámítás a mieinknek kedvezett. Ha a különbséget nézik, akkor a németek lettek volna jobbak. A csapat 1929 és 1939 között veretlen volt.

Az 1932-es csapatból megmaradt Bródy György, Halassy Olivér, Németh János, Homonnai Márton, Sárkány Miklós. Az új hullámot ők képviselték: Bozsi Mihály, Brandi Jenő (ő az egyetlen, aki 48-ban is olimpikon), Hazai Kálmán, Kutasi György, Molnár István, Tarics Sándor.

A hivatalos értékelésben az állt, hogy ezt a tornát az öregek nyerték meg, Homonnai például nagy rekordot állított fel, mert századik válogatottságát ünnepelte az olimpia alatt, ilyen magasságba ő került először. Németh szokásos eredményes játékát hozta, Halassy pedig remekül osztogatott. A csapat meccsei így jöttek az első csoportkörben:

• Magyarország-Jugoszlávia 4:1
• Magyarország-Anglia 10:1
• Magyarország-Málta 12:0

Akkoriban a jugoszlávok elleni eredmény csalódást váltott ki, mert ők még csak tanulták a játékot, míg a britek 1920-ig a sportág nagyhatalmának számítottak, három aranyat nyertek zsinórban. Berlinben már nem voltak olyan erősek, de tíz gólt nem kaptak egyetlen más országtól sem. A jugoszlávok elleni meccs után Halassy keserűen állapította meg, hogy ennyi önzést még nem látott egy meccsen sem.

Málta ellen a három feltörekvő játékos, Kutasi, Molnár és Tarics került be, ők többször nem is jutottak szóhoz. Itt szakítsuk meg egy kicsit a visszaemlékezést, mert Tarics Sándor később világhírű mérnök lett, 102 éves korában halt meg San Franciscóban. Földrengésbiztos, rugós alapú felhőkarcolót az ő tervei alapján építettek először, a világon sok híres épület fűződik a nevéhez. Utolsó interjúját, két hónappal 2016. májusi halála előtt az Indexnek adta, ebből idézünk.

– „Különös kíváncsiság van most bennem. Nem tudom, hová megyek. Azt sem tudtam, honnan jöttem a születésemkor, most sem tudom, mi van előttem. Mi lesz velem az élet után. Mert a 102 év eltelt. Megéltem becsülettel. Jól élek, és jól éltem. Bár már egyre nehezebben megy a felállás. Van, hogy egy percig is. Kétszer estem el mostanában, kicsit bevertem a fejem is. Ami még két éve sem okozott gondot, már igen. 100 évesen még autót vezettem, most már nem menne. Most már a gondolatokkal frissítem magam. Töröm a fejem. Vannak nagy rejtélyei az életnek, a matematikának. Hátha még rám szabta a sors, hogy valamelyik megoldását elősegítem.”

Őt 1990 után fedezte fel Magyarország, mert 1948-ban még legálisan távozott az Egyesült Államokba, ahol aztán tényleg maradandót alkotott, az ENSZ földrengésügyi bizottságának is tagja volt, nagyvállalatot vezetett.

És akkor vissza Berlinbe, nézzük a következő csoportkör eredményeit:

• Hollandia 8:0
• Belgium 3:0

A belgák is nagyhatalomnak számítottak akkoriban, 1924-ben második lettek, ezen a tornán pedig a harmadik helyet érték el. A magyar csapat ezzel tehát biztosította a helyét a legjobb négy között, a belgák elleni eredményt magával vitte, de mindenki tudta, hogy a németek elleni összecsapás lehet a döntő. A németek variáltak a kezdés időpontjával, Homonnai szóvá is tette, hogy nekik hátrányosabb a programba beiktatott plusz egy pihenő nap. A németeknek viszont előnyös volt, hogy nem kell minden nap játszaniuk, feltöltődhetnek, többet pihenhetnek. Emellett Adolf Hitler jelenlétét is gólokban mérték akkoriban, legalábbis a külföldi diplomaták erről számoltak be.

A meccs nagy csatát hozott, és 2:2-es döntetlent, amivel veszni látszott az aranyérem. A Sporthírlap felcíme az volt, pokollá változott az úszóstadion katlanja, zuhogott az eső, 15 ezer német biztatta a hazai csapatot, és hallatlan balszerencse miatt elmaradt a magyar győzelem. Megemlítették azt is, hogy a magyarok három biztos helyzetből lőttek kapufát, azt is megállapították, a magyar csapat már nem a régi, de így is legalább három góllal volt jobb ellenfelénél. A magyar gólokat Brandi és Németh helyezte el a kapuban.

„A lövésben szörnyű pechünk volt. A bíró elvette jogos négyméteresünket, a németeknek viszont könnyedén megadta. Biztos vagyok benne, hogy a franciák elleni győzelem olyan arányú lesz, hogy az olimpiai bajnokság a magyaroké marad” – értékelt és bizakodott Homonnai a meccs után.

Az utolsó meccsen ugyanis a németek a belgákkal mérkőztek, a mieink pedig a franciákkal. A magyar sportdiplomácia nem kis bravúrral elérte, hogy a mieink meccse legyen a második, és így már tudni fogjuk, mennyivel kell nyerni.

Az volt a szabály, hogy nem a gólkülönbség, hanem a gólarány számít.

A németek Adolf Hitler jelenlétében 4:1-re megverték a belgákat, ezzel nekik ki is alakult a végső gólarányuk: 14:4. Ami 3,5-es aránynak felelt meg. A Nemzeti Sport kiemelte, hogy a kancellár szerencsére eltávozott, mert így határozottan enyhült a feszültség.

A zárómeccs előtt 5:2-vel álló magyar csapat előtt adott volt a képlet, ha kapott gól nélkül, három gólt elérve veri a franciákat, akkor olimpiai bajnok. Ha egyet kap, akkor az arányszámítás miatt már hatot kell lőnie. Brandi góljával kezdődött, Németh a gyengébbik kezével, ballal dobott a kapuba. A harmadik gólt átemeléssel szerezte ugyanő, a negyediket a kapus megugrasztása után. Aztán Némethet kiállították, így kellett megőrizni a kivívott előnyt. A létszámhátrány sem akadályozta meg Brandit abban, hogy ne lőjön a kapuba.

A végeredmény 5:0 lett, ezzel 10:2-es, aranyat érő a gólarány.

Ifjabb Horthy Miklós, aki az úszószövetség elnöke is volt akkor, ő azt mondta a Nemzeti Sportnak, nem hitte volna, hogy a németek elleni döntetlen után aranyat lehet nyerni. Beleznay László szövetségi kapitány a játékvezető pártatlanságát dicsérte, egyúttal bejelentette a távozását is. A lap megszólaltatta a belga Delahaye bírót, aki arra utalt, hogy meglepte a magyarok fegyelmezetlensége, ezért állította ki Némethet. Nagy volt a tét, de nem volt durva a mérkőzés.

Halassy Olivér szobra Újpesten. Fotó: JochaPress

Itthon pompás fogadtatásban részesítették a győztes csapatot, Halassy viszont a 20 órás zötykölődés után nemcsak benevezett a folyami úszóbajnokságra, hanem meg is nyerte a dunai úszást hazaérkezésének másnapján. Ez volt a kilencedik aranya ebben a műfajban a tudósítás szerint.

Elsőként ő halt meg a csapatból, akit a háború után igazoltatás közben – vélhetően – egy szovjet katona lőtt le 1946-ban, 37 évesen. Mivel csonkolt lábbal – villamosbalesetben veszítette el a bal lábszárát – is az egészségesek között ért el sikereket, a parasport egyik első és egyik legnagyobb előfutára volt.

• A csapatból még hárman haltak meg Magyarországon: Bozsi (1911-1984), Brandi (1913-1980) és Molnár (1913-1983).

Németh Madridban (1906-1988), Kutasi Ausztráliában (1910-1977), Homonnai Buenos Airesben (1906-1969), Hazai Koppenhágában (1913-1996), Sárkány Bécsben (1908-1998), Bródy Johannesburgban (1908-1967) van eltemetve. A már említett Tarics (1913-2016) pedig San Franciscóban.

(index.hu / Ághassi Attila)