Olimpiai ötödik és narancseperfa a veterán íjászok találkozóján
Kellemesen hűvös időben, festői körülmények között, a törökbálinti sporttelep íjászpályáján találkoztak a Veterán Íjászok Baráti Körének tagjai pénteken, a déli órákban. A találkozó nemzetközi jellegét a magyar íjászok régi barátja, az osztrák Alois Zopf és feleségének jelenléte biztosította.
Az íjászsport képviseletében megjelenteket – közöttük az eddigi legeredményesebb olimpiai szereplőt, Nagy Bélát – dr. Mónus András, a nyolcvanas évek szövetségi kapitánya köszöntötte. Az összejövetel elsődleges célja a jó hangulat, a régi emlékek felelevenítése volt, ami be is teljesedett. A bemelegítő falatozást követően mini-háziversenyre is sor került, amelynek győztese a leadott lövések abszolút legjobbja lett. Érdekesség, hogy az olimpiai ötödik helyezett, Nagy Béla csak utolsó lövésével tudott győzni.
Ő utóbb ezt úgy magyarázta, hogy egy kicsit fokozni akarta a versenyhangulatot, hadd lelkesedjenek a többiek is. Ezért hagyta a végére a döntést. A fődíjról, egy üveg vodkáról viszont azonnal lemondott, a témában jártasabbak javára…
Ott volt a 90 éves Várhalmy Ernő is, aki korábban a hazai szövetség főtitkáraként is dolgozott, jelenleg pedig a Veteránok Baráti Köre elnöki tisztét tölti be. Természetesen vele is beszélgettem.
– 1950-től 1985-ig versenyeztem, miután első lépésként a Vízügy SC-ben megalakítottam az íjász szakosztályt – mesélte az idős úr. – A hatvanas években az országos szövetség főtitkára is voltam, akkoriban még természetes módon, a munka mellett, úgymond társadalmi munkában. Egyébként vízépítő-és mélyépítő mérnök vagyok és nyugdíjazásomig az Országos Vízügyi Hivatalban (OVH), illetve társszervezeteiben dolgoztam.
– Bizonyára sokan megirigyelték ezt az amerikai pólót, amelyet most is visel?
– Ennek régi története van. Amikor itthon rengeteg, számítógépes feldolgoznivalónk összegyűlt, sikerült kijutnunk az arizonai állami egyetemre, ahol a számítógépek egy hét alatt többet végeztek, mint az itthon rendelkezésre állt gépek éveken keresztül tettek volna. Természetesen a rövid idő alatt is megkerestem az egyetem íjászait, akiknek rögtönzött élménybeszámolót is tartottam. Tőlük kaptam ezt a pólót, amelyet azóta is nagy becsben tartok.
– 1985-ben ment nyugdíjba. Mi mindennel tölti azóta az idejét?
– Akkor költöztünk ide, Törökbálintra és számomra természetes módon, itt is megalapítottam a szakosztályt, amely nem nagy létszámmal ugyan, de azóta is működik. Mivel annak idején úsztam és pólóztam is, így elsősorban a vizes sportágak érdekelnek. Kíváncsian várom a barcelonai úszó Vb-t és főleg azt, mire lesz képes kedvencem , Gyurta Dani? És van egy speciális szenvedélyem is: íjakat készítek. Erre csak a tiszafa és a narancseperfa alkalmas. A munka rendkívüli precizitást és rengeteg időt igényel. Narancseperfából még van legalább 5-6 íjhoz elég alapanyagom. Ha évente egyet meg tudnék csinálni, már elégedett lennék…
Az 1980-as, moszkvai olimpia 5. helyezettje, Nagy Béla és dr. Mónus András
