Olivia Cimpian tornász magyar színekben versenyezhet

Shares

Jóváhagyta a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG), hogy Olivia Cîmpian magyar színekben versenyezzen. A fiatal tornász már júliusban elhagyta a dévai olimpiai központot.

A nemzetközi sportági szervezet vezetősége a Benini Köztársaság fővárosában, Cotonouban tartott ülésén hozott döntést a 16 éves aradi tornászlány kérvényéről. A FIG határozata értelmében Cîmpian esetében nincs türelmi idő, a sportoló azonnali hatállyal képviselheti Magyarországot a nemzetközi versenyeken. Olivia Cîmpian édesapja júliusban jelentette be, hogy lánya elhagyta a dévai olimpiai központot, hogy Magyarországon folytassa pályafutását; erről a román szövetséget és az olimpiai bizottságot is értesítették.

Marcel Cîmpian akkor elmondta, mindössze annyit szeretne, hogy a lánya tovább fejlődjön sportágában, és azért döntöttek Magyarország javára, mert ott szerinte máshogy viszonyulnak a versenysportolókhoz. Az idei charleroi-i Top Gym tornán a román válogatott tagjaként talajon aranyérmes tornász Olivia Cîmpian 2016-ban még a juniorok Európa-bajnokságán lett bronzérmes, idén pedig a felnőtt válogatottban is bemutatkozott a kolozsvári Eb-n, ahol sérülése ellenére a 23. helyen végzett egyéni összetettben.

Ioana Crişannal együtt a „halványodó” hazai tornászsport reménységének tartották a 2020-as tokiói olimpiai játékokra gondolva, bár szövetségi edzőjük, Nicolae Forminte szerint még meg kell tanulniuk hinni saját képességeikben. Forminte egyébként elismerte: Cîmpian kilépése sokkhatást okozott a román válogatott többi tagja körében.

Két évvel ezelőtt Balázs Bernadett aradi asztaliteniszező „váltott” magyar színekre, míg korábban például Miklós Edit alpesi síző, Balázs Tünde gyorskorcsolyázó és Szőcs Emőke sílövő is Magyarországot választotta Románia helyett.

Forrás: Kronika.ro