Orbán Viktor: „A sorsunk nem a mi kezünkben van”

Shares
Fotó: puskasakademia.hu/Takács József

Fotó: puskasakademia.hu/Takács József

Orbán Viktor miniszterelnök, a Puskás Akadémia alapítója kifejtette: becsületes, korrekt és férfias küzdelem zajlik a labdarúgó NB I-ben a három kiesőjelölt csapat között.

Az OTP Bank Liga szombati, 33. (utolsó) fordulója előtt az már eldőlt, hogy a Békéscsaba biztosan búcsúzik az élvonaltól. A Vasas az MTK-val játszik Dunaújvárosban, és ha nyer, biztosan bennmarad. A Puskás Akadémia FC (PAFC) a Budapest Honvédot fogadja, és csak akkor kerülheti el a kiesést, ha győz, a Vasas viszont nem szerez három pontot.

„Két hete még a mi kezünkben volt a sorsunk, de a Vasas elleni vereséggel a Vasas vette kezébe az irányítást. Most már minden rajtuk múlik” – mondta a Puskás Akadémia honlapján szombaton megjelent interjúban Orbán Viktor, a felcsúti intézmény alapítója.

„A futball ilyen sportág. Annak kell kiesnie, aki kevesebb pontot gyűjt, mint riválisa. Az utolsó négy fordulóban kétszer is játszhattunk közvetlen riválisaink ellen, tehát a sorsolás számunkra kedvező volt. Ugyanakkor mindkét riválisunktól vereséget szenvedtünk, és ez a mi helyzetünkben végzetes lehet. A balszerencsére és az ellenfeleinkre sem hivatkozhatunk. Becsületes, korrekt és férfias küzdelem zajlik a legutolsó sípszóig a három kiesőjelölt között” – magyarázta.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: nincs abban semmi meglepő, hogy ellenszenv övezi a PAFC-Honvéd találkozót, illetve a felcsúti együttes esetleges bennmaradását. „A Puskás Akadémiát mégiscsak én alapítottam, és bár az első csapat és az akadémia működtetésében nem veszek részt, a futballszerető közvélemény hozzám köti a klubot. Ezért a velem szembeni politikai rokonszenv és ellenszenv óhatatlanul átáramlik a csapatra is.”

[Customads id=646335]

A miniszterelnök úgy véli, hogy a szurkolói ösztön mindig az esélytelenebb csapatokat támogatja, mint elmondta, ő is drukkol az angol Premier League-ben nagy meglepetésre listavezető Leicester City-nek.
„A valóság az, hogy a magyarországi klubok rangsorában mi vagyunk az igazi underdogok. A mi klubunk alapja egy akadémia. Nekünk inkább vannak nézőink, mint szurkolóink, és ultráink sincsenek, csak akadémista gyerekeink. Ennek ellenére a miniszterelnökhöz köthető csapatot a széles közvélemény nem tekinti underdognak. És van abban valami érthető, csiklandozó érzés, hogyha az ország vezetőjének a csapata alulmarad. Ez persze lelki teher a klubnak, de ezt tudni kell elviselni panaszkodás nélkül” – közölte Orbán.

Az olimpiai bajnok úszó, Székely Éva híres, „sírni csak a győztesnek szabad” mondására utalva Orbán Viktor leszögezte, hogy legfeljebb örömükben sírnak majd, ha szombaton a Puskás Akadémiának sikerül kiharcolnia a bennmaradást. „A sport legnagyobb értéke, hogy a becsületes győzelem mellett megtanít emelt fővel veszíteni is. És ha ezt méri ránk a sportszerencse, akkor eszerint kell viselkednünk. Emelt fővel, egy jó meccs után, várva a tőlünk független ítéletet, ami Dunaújvárosban születik meg az MTK-Vasas mérkőzésen” – nyilatkozta.

Az akadémiaalapító kifejtette: szembe kell nézniük azzal, hogy a 12 csapatos NB I a Puskás Akadémia számára komoly kihívást, „erőnk fölötti erőpróbát” jelent.

Ugyanakkor rámutatott, hogy az intézmény növendékei közül Kleinheisler László a nyári, franciaországi Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott fontos játékosa, aki a német Werder Bremenben szerepel. Gyurcsó Ádám a lengyel bajnokságban, Géresi Krisztián és Szolnoki Roland pedig az OTP Bank Liga ezüstérméért küzdő Videotonban futballozik.

„Ezek a mi akadémiánk nagy sikerei, és azzal biztatnak, hogy évtizednyi munkák gyümölcsei kezdenek beérni” – szögezte le Orbán Viktor.

(MTI)