Óriási program következik: jön a Győr majd a Valcea

Shares

Tomori ZsuzsannaEgy meccset sokféleképpen lehet elveszíteni. Az is lehet, hogy jobb az ellenfél és megérdemelten nyer. Miként ez megtörtént vasárnap Ljubljanában, ahol a helyi Krim jobbnak bizonyult.

Ám az, hogy végül miért kap ki egy csapat négy helyett hat góllal, az már nem egészen mindegy. A női kézilabdázók Bajnokok Ligája középdöntői során eddig messze a reális várakozás felett szerepelt ferencvárosiak ugyanis megtarthatták volna a 29-25-nél már számukra kedvező, négygólos hátrányt, ami felért volna egy győzelemmel. Ez esetben ugyanis a Krim és az FTC összevetése a magyaroknak kedvezett volna.

Lehet persze itt arról is értekezni, hogy a Fradi a második félidő elején a mély hullámvölgyből (22-14 is volt az ellenfél javára) is kijött, méghozzá tényleg óriási energiákat mozgósítva.

Hirdetés

Ám ha erre képesek voltak, akkor a kedvezőnek tűnő részeredményt sokkal jobban kellett volna őrizni. Történetesen a csapat eddigi sikereiben oroszlánrészt vállalt Tomori Zsuzsára gondolok, aki egy egészen lezser indítással el is packázta a nagy lehetőséget. Az ellenfél által könnyen megszerzett labdával kialakított ellentámadás végén ugyanis éppen ő kapott kétperces büntetést és ez már a „nagyszívű” Ferencváros számára is soknak bizonyult. A 29-25 megtartása helyett jött ugyanis újabb két ljubljanai gól, s ezzel a 31-25, ami jelentősen rontott Elek Gábor együttese későbbi esélyein.

Természetesen a lehetőség a továbbjutásra továbbra is adott, de ezért a labdavesztését és az azt követő kétperces büntetésért nagy árat fizetett az FTC. Ettől még nem kell Tomori fejét venni, azon viszont őszintén lehet sajnálkozni, hogy egy abszolút profi játékos ilyen elemista hibával hozza végzetes helyzetbe csapatát. A baj az Magyarországon, hogy ilyenkor – lévén a Ferencváros abszolút kulcsemberéről szó – még a nevét sem merik leírni, hát még bármilyen enyhe bírálatot megfogalmazni vele szemben! Ugyanúgy ütötte el a tévé riportere a helyzetet, mint korábban a Veszprém Kielben elszenvedett, eléggé csúfos vereségét követően az érdekeltek. Ezt a meccset gyorsan felejtsük el – mondták akkor is, meg most is.

És ez az, aminek nem lenne szabad elhangzania. Mert miből tanul-okul a játékos, ha nem az elkövetett hibából? A Zagyvapálfalva elleni 45-8-ra megnyert Magyar Kupa mérkőzést hiába nézik végig ismételten videóról, abból ugyan semmi okosat nem szűrnek le a következőkre. A Ferencvárosnak nem is az ilyen, kötelező és érdektelen 60 percekből kell(ene) okulnia, hiszen nekik a Győr (szerdán) és a Valcea (szombaton) lesz az ellenfelük.

Akikkel szemben ismét utolsó erőik mozgósítására lesz szükség. És az előző ütközetek tanulságainak elemzésére és a tanulságok hasznosítására is természetesen. Tehát igenis ne felejtsük el gyorsan a kritikus szituációkat, hanem okuljunk belőle. Azért hogy holnap vagy holnapután még kevesebb hibával játszva arasson újabb sikereket ez az alapvetően rendkívül szimpatikus együttes.