Orosz győzelem férfi öttusában

Shares
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 20. A győztes orosz Alekszandr Leszun a célba ér a Rio de Janeiró-i nyári olimpia férfi öttusaversenyének kombinált számában a Deodoro Stadionban 2016. augusztus 20-án. MTI Fotó: Kovács Tamás

A győztes orosz Alekszandr Leszun a célba ér a Rio de Janeiró-i nyári olimpia férfi öttusaversenyének kombinált számában. MTI Fotó: Kovács Tamás

Mindkét magyar a középmezőnyben végzett – Marosi Ádám 12., Demeter Bence pedig 17. lett – a riói olimpia férfi öttusaversenyében.

A négy éve, Londonban bronzérmes Marosi Ádámnak hátulról kellett megkezdenie a felzárkózást, mivel a csütörtöki körvívásban 16 ellenfelét győzte le, miközben 19-től kikapott, s így csak 24. volt a 36 fős mezőnyben. A szombati bónuszvívásban ráadásul nem tudott pluszpontot szerezni, így hiába végzett előzőleg kilencedikként a 200 méteres úszásban, maradt a 24. helyen.

A lovaspályán viszont jól teljesített, egy verőhibával ment végig, így a lövészetekkel megszakított 4×800 méteres futást már 18.-ként kezdhette meg. A BHSE 32 éves versenyzője ebben többször közel került ahhoz, hogy akár az éremért is versenyben legyen, de az utolsó lövészetei nem sikerültek jól, így nagy futással végül hat helyet tudott előrelépni.

Hirdetés
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 21. Marosi Ádám (j4) a Rio de Janeiró-i nyári olimpia férfi öttusaversenyének kombinált számában a Deodoro Stadionban 2016. augusztus 20-án. A magyar versenyző a 12. helyen végzett. MTI Fotó: Kovács Tamás

Marosi Ádám (j4) a Rio de Janeiró-i nyári olimpia férfi öttusaversenyének kombinált számában a Deodoro Stadionban. MTI Fotó: Kovács Tamás

A verseny utáni összegzését azzal kezdte, hogy a három szám utáni állás alapján az első hat közé szeretett volna valahogy bekerülni, s mint utóbb kiderült, erre kínálkozott is esély, mert a francia Valentin Prades, akit a második nyolcszáz méter után leelőzött, végül negyedikként ért célba.

„A harmadik sorozatomban volt egy töltési hiba, azt hittem, hogy kibiztosítottam a lézert, aztán mégse, a következőben pedig két hibával kezdtem, de nem a kombinált számon ment el a verseny. Tegnapelőtt volt egy olyan szörnyűséges csütörtököm, amit senkinek sem kívánok” – emlékeztetett arra, hogy a vívása egyáltalán nem úgy alakult, ahogy szerette volna.

„Pont azt a hibát követtem el, amire majdnem mindenki fölhívta a figyelmemet, azt, hogy nyerni akartam” – mondta, felidézve, hogy emiatt görcsös volt, az első hét asszóját elveszítette és tizenháromból is csak hármat nyert meg. – Innen azért nagyon nehéz fölállni.”

Hirdetés

Elmondta, hogy az olimpia előtti négy hétben minden csütörtökön versenyszerű körülmények között gyakorolta a vívást, de ezt nem lehet modellezni.
„Balczó Andrást kell idéznem: az a lényeg, hogy szeresse az ember, amit csinál. Ha szeretve csinálom a vívást és az öttusát, akkor az eredmény majd jön magától.”

Hozzátette: megy tovább, és biztosan nem adja föl.

Demeter Bence, a csütörtöki vívásban holtversenyben a 12. helyen zárt azzal, hogy 19 asszót megnyert, és csak 16-ot vesztett el. A bónuszban ráadásul az addigi teljesítményéhez további három pontot tett hozzá, s bár a nap elején megrendezett úszásban csak a 17. idő volt az övé, két szám után így is a 12. helyen állt.

Csakhogy a lovaglása nem sikerült, öt akadályt vert le, így tíz helyet visszacsúszott. A kombinált számban aztán a Volán Fehérvár 26 éves öttusázója is jól küzdött, aminek eredményeként öt pozícióval előrébb fejezte be a versenyt.

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 20. Demeter Bence (b) és a kínai Kuo Csien-li célba ér a Rio de Janeiró-i nyári olimpia férfi öttusaversenyének kombinált számában a Deodoro Stadionban 2016. augusztus 20-án. A magyar versenyző a 17. helyen végzett. MTI Fotó: Kovács Tamás

Demeter Bence (b) és a kínai Kuo Csien-li célba ér a Rio de Janeiró-i nyári olimpia férfi öttusaversenyének kombinált számában a Deodoro Stadionban. MTI Fotó: Kovács Tamás

„Két szám után 12. voltam, reménykedtem, hogy egy jó lovaglással sikerül előrébb jönnöm, de sajnos nagyon nehéz lovaglású lovat kaptam, nem tudtam úgy kontroll alatt tartani, ahogy szerettem volna. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, és ezzel elszálltak az esélyeim a jobb szereplésre” – nyilatkozott, hozzátéve, hogy a többi számmal elégedett volt, és eredetileg az első hat-nyolc helyezett között szeretett volna végezni, így egy kicsit rossz szájízzel tér haza.

Győzött az orosz Alekszandr Leszun, míg az ezüstérem az ukrán Pavlo Timoscsenkónak, a bronz pedig a nagyot hajrázó mexikói Ismael Marcelo Hernandez Uscangának jutott.

A versenyt két nap alatt bonyolították le a Deodoro központban, csütörtökön volt a körvívás, szombaton pedig a bónuszvívással a többi szám.

Férfi öttusa, olimpiai bajnok:

    Alekszandr Leszun (Oroszország) 1479 pont
2. Pavlo Timoscsenko (Ukrajna) 1472
3. Ismael Marcelo Hernandez Uscanga (Mexikó) 1468
… 12. Marosi Ádám (Magyarország) 1445 (vívás: 16 győzelem/19 vereség/0 bónuszpont/196 pont, úszás: 2:01.66 perc/335 pont, lovaglás: 293 pont, lövészet-futás: 11:19.84 perc/621 pont)
… 17. Demeter Bence (Magyarország) 1430 (19/16/3/217, 2:03.89/329, 265, 11:21.98/619)

(MTI)