Ostapenko a Roland Garros új bajnoknője

OstapenkoA világranglistán 47. lett Jelena Ostapenko nyerte meg a 116. francia nyílt teniszbajnokság női egyes versenyét, mivel a szombati döntőben szetthátrányból fordítva legyőzte a román Simona Halepet. Pirozs Zsombor párosban nyert a juniorok között.

Az előjelek a 2014 után a Roland Garroson másodszor döntős Halep mellett szóltak, aki 15 tornát nyert már, ráadásul a 25 éves román játékos annak a tudatában lépett pályára, hogy első Grand Slam-trófeájával rögtön világelső is lehet. A 20. születésnapját győztes elődöntővel ünneplő Ostapenko ugyanakkor a verseny meglepetésembere volt: Ana Ivanovic 2007-es részvétele óta a legfiatalabb női döntős, továbbá 1983 óta az első nem kiemelt finalista. A rigai játékos még egyetlen tornát sem nyert a felnőttmezőnyben, és Gustavo Kuerten váratlan diadala óta ő lehetett az első, aki rögtön egy Roland Garros-győzelemmel kezdi meg karrierjét. A brazil 1997. június 8-án nyert először Párizsban – éppen ezen a napon született Ostapenko, akinek a tenyerese gyorsabb, mint a férfi világelső Andy Murrayé.

A szombati finálé két gyors brékkel indult, a tenisztörténelem első lett Grand Slam-döntőse a szokásos megalkuvás nélküli teniszét hozta, minden labdát megtámadott, és látványos nyerő ütések mellett sokszor rontott is. A harmadik helyen kiemelt Halepről ugyanakkor falként jöttek vissza a labdák, ő stabilitásával és elképesztő lábmunkájával próbálta ellensúlyozni riválisa agresszív harcmodorát. A labdamenetek ennél fogva a világranglistán 47. Ostapenko nyerőjével vagy rontásával értek véget, a túloldalon a konstancai teniszező nyolc gém után még csak egyet-egyet mutatott be ezekből. Halep 38 perc elteltével játszmalabdához jutott, Ostapenko pedig bemutatta 23. rontott ütését – a román ekkor csupán kettőnél tartott.

A második felvonásban a továbbra is türelmesen játszó Halepnek labdája volt a 4:0-hoz, de ellenfele sorozatban négy gémet nyerve fordított, és 44 perc elteltével 5:4-re vezetett. Ezután újabb hihetetlen tenyeresekkel, könnyedén hozta a szerváját, így jöhetett a döntő szett.

Ebben Halep került brékelőnybe (3:1), miközben Ostapenko elemi erejű ütései hol vonalon belül, hol kívül landoltak. A folytatásban azonban a lett ismét felzárkózott, és egy hálóról lecsorgó labdával már nála volt az előny (4:3), majd egy koncentráltabb adogatójátékkal a diadal küszöbére ért (5:3).

Tapasztalatlansága ellenére nem remegett meg a keze, így 1 óra 59 perc elteltével ő ünnepelhetett. A meccs képéről sokat elárul, hogy Ostapenko 54 nyerő és ugyanennyi rontott ütéssel zárt, míg Halepnél csupán 8 és 10 ez a két számadat.

Ostapenko pályafutása első tornagyőzelmével rögtön Grand Slam-bajnok lett, s egyben ő az első 1933 óta, aki nem kiemeltként hódította el a Suzanne Lenglen Kupát.

Roland Garros, női egyes, döntő:

Jelena Ostapenko (lett) — Simona Halep (román, 4.) 4:6, 6:4, 6:3

Piros Zsombor párosban győzött a junioroknál

A17 éves magyar játékos a spanyol Nicola Kuhnnal az oldalán első kiemeltként a Vasil Kirkov, Danny Thomas amerikai kettőst győzte le 6:4, 6:4-re.

Pirosnak ez a második korosztályos Grand Slam-sikere, miután januárban egyéniben az Australian Openen sem talált legyőzőre.

Junior fiúk páros döntő:

Piros Zsombor, Nicola Kuhn (magyar, spanyol, 1.)-Vasil Kirkov, Danny Thomas (amerikai) 6:4, 6:4

Piros_Zsombor

Fucsovics a selejtező második fordulójában

Fucsovics Márton bejutott a selejtező második fordulójába a 631 ezer euró (194,4 millió forint) összdíjazású stuttgarti füvespályás tenisztornán.

A viadalokat szervező ATP honlapjának beszámolója szerint a világranglistán 148. magyar teniszező 1 óra 5 perc alatt múlta felül a hazai pályán szereplő Daniel Altmaiert.

A 25 éves Fucsovics a kvalifikáció második körében – ahol már a főtáblára jutás a tét – az amerikai Taylor Fritz és a svájci Marco Chiundinelli összecsapásának győztesével találkozik.

Selejtező, 1. forduló:
Fucsovics Márton — Daniel Altmaier (német) 6:3, 6:4

 

(MTI)

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterPrint this page
This entry was posted in Hírek and tagged , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.