Öt éven belül teltház lesz az új Hidegkuti-stadionban

Shares

domonyaiAz MTK klubigazgatója, Domonyai László a Sport TV Mai helyzet című műsorában beszélt arról, hogy a Sándor Károly Akadémia szerepel a Nemzetközi Sporttudományi központ (CIES) európai utánpótlásműhely-rangsorában.

Elmondta, miért fontos ez az eredmény, és hogy milyen céljai vannak a klubnak. Öt éven belül több saját nevelésű játékos, teltház és sikeres nemzetközi kupaszereplés szerepel ezek között.

A CIES által készített tanulmány szerint az MTK akadémiája, a Sándor Károly Akadémia 37 játékost adott a 31 európai bajnokság élvonalába, ezzel 22. ezen a listán. „Ez egy nagyon nagy siker az MTK-nak és a Sándor Károly Akadémiának, de azt gondolom, hogy a magyar focinak is” – fogalmazott Domonyai László, az MTK klubigazgatója a Sport TV Mai helyzet című műsorában.

Hirdetés

„Küldetésszerűen épült az akadémia 2001-ben. A cél kettős volt, egyrészt az MTK-nak nevelni minél több értékes labdarúgót, a másik, hogy a magyar foci is profitáljon ebből, és neveljünk az A-válogatottnak játékosokat. Öten voltak most kint az Eb-n, Gulácsi Péter, Juhász Roland, Németh Krisztián, Pintér Ádám és Bese Barnabás. És hogy az európai bajnokságokba is tudjunk adni játékosokat, hiszen ebből a magyar futball és főleg az A-válogatott tud profitálni” – mondta a klubvezető arról, mi volt a cél, amikor létrejött az akadémia.

Összevetette a klubfutballt és a nemzeti válogatottak lehetőségeit is, itt jelentős az eltérés. „15 jó játékost kinevelni egy ország futballjának van lehetőség, de amikor a klubok vetélkednek a BL-ben és az EL-ben, akkor a pénz vetélkedik a pénzzel. Mi 4 millió euróból gazdálkodunk alulról, az EL-ben 45 millió eurós azerbajdzsáni csapattal játszottunk, ahol egyetlenegy azeri játékos volt. Be is jutott másodszor már az EL csoportkörébe, de ott találkozik a 80-90 millió eurós csapatokkal, és most épp utolsó a négy csapatból. Eközben a Barcelona, amelynek most 5-600 millió euró a költségvetése, a Nike-szerződés kapcsán 1 milliárd eurós költségvetést tervez 2021-re. Innentől kezdve klubszinten elvárni azt, hogy akár a Ferencváros, vagy bárki felvegye ezekkel a csapatokkal a versenyt, gyakorlatilag szinte mindig, ezt nem tudjuk elvárni. Ezért óriási siker, hogy a gyerekeknél, ahol még sokkal kevésbé dominál a pénz, és a szakmai munka értéke van megmutatva ezzel, ilyen nagy sikert tudtunk elérni.”

„Fontos, hogy egy klubnak legyen egy megfelelő filozófiája, meglegyen az identitása, és legyen egy olyan jövőképe, víziója, amiben pontosan deklarálja, mit vár el magától rövid-, közép- és hosszútávon. Az MTK-nak az a célja, egy 3-5 éves periódusban gondolkodok, hogy innentől számított öt éven belül olyan csapat játsszon az NBI-ben, amelynek a keretét 75 százalékban saját nevelésű játékos alkotja, teltház, minden meccsen ötezer néző előtt játszunk az NBI-ben, dobogósok legyünk, és az előttünk álló 3-5 évben egyszer bejussunk az EL csoportkörébe. Ez a mi víziónk, ezt szeretnénk megvalósítani a Sándor Károly Akadémia neveltjeivel” – árulta el Domonyai László a klub céljaival kapcsolatban.

Arról is beszélt, hogy milyen üzenete lehet ennek a többi magyar akadémia felé. Elmondta, már az is üzenet volt, hogy 2001-ben létrejött az akadémia, és hogy 2008-ban olyan bajnoki címet nyert az MTK, ahol több saját nevelésű fiatal alkotta a csapatot. „A további üzenet pedig az, hogy bátran kell hozzányúlni a tehetséghez, be kell tenni fiatalon az NBI-be, és ott jó eredményt kell elérni. Mert ha újra sikerül ez nekünk, akkor a többi csapat is azt mondja, hogy nem biztos, hogy kell nekem a középszerű külföldi, hiszen az MTK sikeres a maga fiataljaival, és én is megpróbálom ezt.”