Öt magyar atléta utazik Birminghambe

Shares

Spiriev Attila sportigazgató az esélyekről a szövetség honlapján úgy fogalmazott: Márton Anita éremért megy Angliába, Baji Balázs (60 m gát) és Krizsán Xénia (ötpróba) a legjobb nyolc közé kerülésre pályázik, a gátas Kozák Luca és Kerekes Gréta pedig a középdöntőbe jutást tűzi ki célként.

Az olimpiai bronz- és világbajnoki ezüstérmes Márton Anita az MTI-nek elmondta, a dobogós helyezés mellett szeretné megjavítani 19,33 méteres országos csúcsát is. A Békéscsabai AC versenyzője (idei legjobbja 18,87 m) kiemelte, a világranglista éllovasa, a jamaicai Thomas-Dodd (19,05 m) és a szabadtéri világbajnok kínai Kung Li-csiao mellett a lengyel Guba (18,77 m) lesz a legnagyobb ellenfele az éremért.

Márton Anita az elmúlt években fantasztikus sorozatot produkált: 2014-ben bronzérmet szerzett a zürichi szabadtéri Európa-bajnokságon (19,04 m – országos csúcs), 2015-ben első lett a prágai fedettpályás Eb-n (19,23 m – ocs), s negyedik a pekingi vb-n (19,48 m – ocs). Tavaly előtt ezüstöt nyert a fedett vb-n (19,33 m – ocs) és a szabadtéri Eb-n is, majd a dobogó harmadik fokára állhatott fel a riói olimpián (19,87 m – ocs). Az elmúlt évben újabb fedett Eb-aranyat szerzett, a londoni szabadtéri vb-n pedig ezüstérmet nyert.

A tavalyi londoni vb-n 110 m gáton bronzérmes Baji Balázs szombaton kezd a 60 m gát előfutamában, ahonnan elvárható a továbbjutása. Másnap kerül sor az elődöntőre és a döntőre. Az Év sportolójának választott gátas idei 7.60 másodperces idejével 12. a nevezési listán, a mezőny erőssége és a szám kiszámíthatatlansága miatt a fináléba jutása jó eredménynek számítana. (MTI)

Új szabályok az atlétikai vb-n, Márton Anita rögtön a döntőben kezd

Megváltozott szabályokkal kezdődik csütörtökön a birminghami atlétikai világbajnokság, ahol Márton Anita a tavalyi vb-ezüst és Eb-arany után ezúttal szeretne világbajnok lenni. De nem csak tőle remél sokat Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára, aki a DIGI Sport híradójának azt mondta, Baji Balázst a döntőbe várja, míg Krizsán Xénia egy egyéni csúccsal szintén szép eredményt érhet el.

Azok után, hogy tavaly az atléták elkényeztették a magyarországi sportrajongókat, a birminghami fedett pályás vb-re komoly elvárásokkal utazik ki szerdán az ötfős magyar csapat. Van olyan indulónk, aki saját magát is történelmi célkitűzésekkel spannolja.

„Idén fedett pályás világbajnokságunk és szabadtéri Európa-bajnokságunk is lesz, mindkettőn az éremszerzés lesz a cél, sőt a legfényesebb érem megszerzése. De szeretném a 20 méteres álomhatárt is meglökni” – mondta még januárban a Sport 24-nek Márton Anita.

„Egészen biztos, hogy Anita képes rá” – reagált az olimpiai bronzérmet is nyert súlylökőnk céljaira Gyulai Márton. „Csak az a kérdés, ki tudja-e hozni magából a megfelelő pillanatban azt a lökést. Sok minden megváltozott a nemzetközi atlétikában, most először, azonnal döntőt rendeznek, nincs selejtező, ahol teljesíteni kell három kísérletből, hanem rögtön a fináléval kezdik. Illetve, rövidebb lesz a felkészülési idő, mostantól 30 másodperc lesz rá, míg korábban egy perc volt arra, hogy valaki lökjön. Meglátjuk, ez Anitának hogy fekszik.”

Baji Balázs a világ idei 12. legjobb idejével várja a 60 méteres gátfutás versenyeit. „Balázsnak megvan az a tapasztalata, hogy ezen tudni fog faragni, és biztos, hogy a döntőbe várja magát. Bevallom, a Magyar Atlétikai Szövetség is azt gondolja, hogy a nyolc között van a helye a tavalyi vb-bronz után. A 60 méter azért egy elég rövid táv, Balázs van, amikor 60-nál kezd el egy olyan sebességet felvenni, amire a többiek már nem tudnak válaszolni. Látva a felkészülését, én bízom benne, hogy van még benne egy olyan eredmény, ami most fog kijönni Birminghamben, és a hetes után egy ötös fog állni, és nem hatos.”

A tavalyi év sportolójától tehát 7:60 mp-en belüli időre számít Gyulai Márton, aki szerint most már a többpróbázó Krizsán Xéniától is többet lehet várni. „Krizsán Xénia egy fiatal tehetség, és hatalmas jövő van benne. Azt gondolom, hogy idén először össze tud neki állni úgy a fedett pálya, ahogyan szeretné már évek óta, és új egyéni csúcsot fog tudni teljesíteni. Nem szabad elfelejteni, hogy ők öt versenyszámot teljesítenek egy nap alatt, ez nagyon megterhelő, ráadásul egy nagyon erős mezőnyben kell majd ezt megtenni. Idén a fedett pályás felkészülés sajnos ’szuboptimális’ volt a létesítményhelyzet miatt, bízzunk benne, hogy ettől ő még jó formában van.”

Ott lesz Birminghamben két fiatal magyar gátfutó is. „Kozák Luca és Kerekes Gréta nagyon szépen lemodellezte azt, hogy miről szól a fejlődés, és hogy a magyar atlétikában hogyan lehet előlépni egy-két év alatt. Két éve, amikor Portlandben volt a fedett pályás vb, akkor még úgy kaptak meghívást, hogy az előírt számok után az IAAF feltöltötte velük azt a célszámot, amit szeretett volna látni a futamokban. Idén pedig már mind a ketten alanyi jogon jutottak ki, hiszen elérték azt az időt – amely egyébként utánpótlás országos csúcs és egyéni csúcs is mindkettejük esetében -, ami által ott tudnak lenni Birminghamben. Ha ezeket az időket meg tudják ismételni, esetleg meg tudnák javítani, az egy nagyon kellemes meglepetés lehet mindenki számára” – nyilatkozta a Sport 24-nek a főtitkár.

(DIGI Sport – Sport 24)

Márton Anita: érem és országos csúcs a cél