Öt-öt magyar arany, ezüst és bronz Montemorban

Shares

Balla_TakacsA kenus Balla Virág négy elsőséget is gyűjtött a jövő évi gyorsasági világbajnokság helyszínén.

A szombati két első, három második és egy harmadik hely után a vasárnapi döntőkben is remekeltek a magyarok. A magyar küldöttség öt arany-, öt ezüst- és öt bronzérmet nyert a portugáliai Montemor-o-Velhóban, az idei kajak-kenu világkupa-sorozat első állomásán.

Balla Virág, a győriek 22 éves kenusa a szombati C-1 500 méter megnyerése után vasárnap C-1 200 méteren – itt párja, Devecseriné Takács Kincső lett a második -, valamint C-2 500 méteren is győzött. A két versenyző még a délutáni 5000 méteres versenyen is rajthoz állt, s ezen szintén az első két helyet szerezték meg. Balla Virág négy számban indult a portugáliai regattán, s mindben nyert is.

Hirdetés

„Hiányérzetem nincs egyáltalán – mondta Balla. – Mondjuk végig nekem állt a zászló, hiszen a szél nekem kedvezett. Kétszáz méteren éppen nem fújt, vagyis Kincsővel egyenlő körülmények között tudtunk versenyezni és nagyon jó időt tudtunk evezni. Ahogyan ötszáz párosban is, bár ott Kincsőnek már sokat kellett kormányozni.”

„A lányok kimagaslottak a mezőnyből és nemcsak az eredményeik miatt, hanem ahogyan kenuztak. A páros kifejezetten jól ment, majd’ ötven métert vertek a mezőnyre, nagyon ígéretes az, amit mutattak. Virág és Kincső minden idei világkupán rajthoz áll, ezek a tapasztalatok sokat jelentenek majd elsősorban a kétszáz méteres távon” – mondta Hüttner Csaba szövetségi kapitány, maga is egykori kenus.

A zárónap délelőttjén a férfi és női kajakosok négy bronzot is „összelapátoltak”: női K-2 500 méteren Lucz Noémi és Szénási Zsófia, női K-4 500-on pedig a Lucz, Szénási, Katrinecz Rita, Malcsiner Eszter négyes lett harmadik.

Hirdetés

„Kétszer voltam már itt Montemorban, és most végre érmet nyertünk. A párossal és a négyessel is nagyon elégedett vagyok, mert sikerült mindent kiadni magunkból, és nekünk, fiataloknak nagy élményt jelent olyan sztárokkal felállni a dobogóra, mint Lisa Carrington” – mondta Lucz Noémi.

A férfi kajakosok mezőnyében Bárdfalvi Márk K-1 500 méteren lett harmadik, nagy meccsben volt a második helyért a portugálok sztárjával, Fernando Pimentával.

„Nagyon jól elkaptam a rajtot, és jó iramot is tudtam menni. Megvalósítottam mindent, amit terveztem, csak az ukrán lepett meg, hogy a végén ekkorát robbantott és elment mellettem. Kicsit megzavart, de tudtam utána a saját tempómat evezni, elégedett vagyok ezzel a pályámmal, a száz százalékot kiadtam magamból és úgy érzem, jó úton haladok” – mondta Bárdfalvi Márk.

Márk párja, Kammerer Zoltán ezen a napon ismét a négyes hajót sztrókolta. A Londonban olimpiai ezüstérmes egységünk, azaz Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás és Pauman Dániel ezúttal a harmadik helyen zárt az ukrán és a portugál hajó mögött.

„Nem készültünk erre a számra és ez meg is látszott a pályánkon, hiszen kijött néhány hiányosságunk. A rajtunk például nem sikerült, itt sokat kaptunk, és ha most kiforrottabbak lettünk volna, akkor más lenne az eredmény. De így is örülünk ennek a bronznak” – mondta Pauman Dániel.

Forrás: MKKSZ/MTI