Ötkarikás beszélgetések aranyérmeseinkkel

112 magyar olimpiai bajnokról szól az “Ötkarikás beszélgetések aranyérmeseinkkel”.

Immár harmadik alkalommal jelenteti meg Jocha Károly “Ötkarikás beszélgetések aranyérmeseinkkel” című könyvét, amelyben 112 magyar olimpiai bajnokról lehet olvasni, és további 57 olyan olimpiai bajnok fotója is megtalálható, akikről nincs írásos anyag a könyvben.

Az első, 2003-as kiadáshoz képest jelentősen változott az alaphelyet. Sajnos, mára már 31 olyan bajnokról lehet olvasni, akik az eltávozottak között vannak. Legutóbb éppen a nyomdai zárás napjaiban hunyt el Helsinki (1952) kétszeres gyosúszó bajnoknője, Szőke Kató, aki 1956 óta Amerikában élt.

A könyvben természetesen minden, korábbi beszélgetés aktualizálva van, így a főszereplőkkel kapcsolatos legújabb események is fellelhetők benne. A korábban kizárólagos fekete-fehér fotók helyét most kozel 80 százalékos részvételi aránnyal  színes felvételek foglalják el. A megjelentetett 414 fotó közül ugyanis 324 színes látható.

A megszólaltatottak között ott találhatjuk a 97. évében járó, ötszörös tornászbajnoknőt, Keleti Ágnest éppen úgy, mint a háromszoros olimpiai- és tízszeres világbajnok öttusázót, Balczó Andrást, az ugyancsak háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó Papp Lászlót, vagy a “Nemzet Bombázóját”, a labdarúgó Puskás Ferencet is.

A könyv kereskedelmi hálózatokban nem kapható. Kizárólag a szező forgalmazza. Elérhetősége: “geosport@t-online.hu“.

A könyv kereskedelmi hálózatokban nem kapható. Kizárólag a szező forgalmazza. Elérhetősége: "geosport@t-online.hu".