Ötméteresekkel kapott ki a magyar válogatott

Shares

A magyar női vízilabda-válogatott hatalmas csatában, ötméteresekkel kikapott a spanyolok vendégeként a világliga keddi, ötödik fordulójában.

A magyarok nem várták jó formában a találkozót, mivel legutóbb a világligában otthon a hollandokkal szemben maradtak alul. Az elmúlt hétvégén pedig a mostani meccs helyszínén, Pontavedrában az oroszoktól és az olaszoktól is kikaptak, így az utolsó helyen zárták az Európa Kupa hatos döntőjét. Most a házigazda, a tavalyi budapesti világbajnokságon ezüstérmes spanyolok ellen kellett bizonyítania a csapatnak, amely otthon 10-9-re nyerte a párharc első felvonását.

Rendkívül hullámzó volt az összecsapás, hiszen az első negyedben a magyarok húztak el, majd a házigazdák a második negyedben fél tucat gólt szerezve megfordították az összecsapást. A végjáték újra hektikusra sikeredett, ugyanis négy perccel a vége előtt még a magyarok vezettek, de a spanyolok ismét fordítottak, és kevesebb mint két perccel a vége előtt 12-10-re elhúztak. A magyarok azonban Horváth Brigitta révén 24 másodperccel a vége előtt szépítettek, majd egy labdaszerzést követően Szilágyi Dorottya egyenlített.

Hirdetés

Így jöhettek az ötméteresek, amelyben viszont a spanyolok bizonyultak jobbnak, de a magyarok így is egy ponttal gazdagodtak.

Keszthelyi Rita„Rengeteg gólt kaptunk. 12 lőtt góllal egyszerűen meccset kell nyerni – nekünk nem sikerült. Hátul vannak a fő problémák, a második, 6–1-es negyed borzasztó volt. Azzal hoztuk őket partiba. Ami pozitívum, hogy onnan legalább sikerült visszajönnünk, ledolgozni a hátrányt, nem törtünk össze. De amíg ők könnyű gólokat lőttek, mi vért izzadtunk egy-egy találatért, szóval nagyon nehéz volt.”

Kasó Orsolya: „Az első negyed remek volt, mind hátul, mind elöl jól alakultak a dolgok, összeállt minden hamar. A másodikban aztán ennek az ellentétje sikeredett – kaptunk is hat gólt… Hogy mi történt? Jó kérdés. Széthúztak bennünket, a centerük is akciózott, valamiért elveszítettük a fonalat. Aztán utána megint fordult a kocka, észbe kaptunk, és bár továbbra is alaposan széthúzták az M-zónánkat – amit muszáj volt ellenük bevállalni még úgy is, hogy nem sikerült nagyon lefordulni rólunk –, jobban összhangban dolgoztunk. És a támadásaink is sikeresebbek voltak. A végén nagy bravúr volt, hogy a szorosból labdát loptunk, és egyenlíteni tudtunk – az ötméteres párbajt sajnálom, igaz az már valahol lutri is volt.”

Hirdetés

Női világliga, európai selejtező, 5. forduló:

Spanyolország-Magyarország 13-12 (1-3, 6-1, 1-3, 4-5) – ötméteresekkel: 3-1
Gól: Garcia 4, B. Ortiz 3, Crespi 1, A. Espar 1, C. Espar 1, Forca 1, Leiton 1, ill. Keszthelyi 5, Szilágyi, Gurisatti 2-2, Parkes, Leimeter, Horváth B. 1-1.

Hollandia–Oroszország 12–13

Az állás: 1. Spanyolország 11 pont (50-45), 2. Magyarország 7 pont (45-47), 3. Hollandia 6 pont (43-44), 4. Oroszország 6 pont (46-48)

6. (utolsó) forduló – május 1.

Spanyolország–Hollandia
Oroszország–Magyarország

Forrás: MVLSZ/MTI

Utolsó lett a magyar csapat a hatos döntőben