Ötödik a magyar kötöttfogású válogatott a csapat vk-n

Shares

birko_Lőrincz Tamás_JPP

A magyar kötöttfogású birkózóválogatott a pénteki helyosztón simán legyőzte a svéd együttest, így ötödik helyen végzett a Teheránban zajló csapat világkupán.

A csütörtöki csoportmeccseken egyszer győztes és két szoros meccsen vesztes csapatnak nem okozott gondot a pénteki rivális, amely ellen már az első öt párharc után eldőlt a meccs.

Módos Péter (59 kg) ellenfele visszalépett, majd Jäger Krisztián (66), a háromszoros Európa-bajnok, olimpiai ezüst- és világbajnoki bronzérmes Lőrincz Tamás (71), az Eb-ötödik Szabó László (75), valamint a vb- és Eb-aranyérmes Bácsi Péter (80) is látványos győzelmet aratott, azaz 5-0-nál eldőlt az ötödik hely sorsa. Az utolsó három párharcból még a 2009-es világbajnok Kiss Balázs is megnyerte a sajátját, a végeredmény pedig 6-2 lett a magyarok javára.

A vk-n többen kifejezetten jó teljesítményt nyújtottak, 71 kilóban például mind a négy meccsét megnyerte Struhács György válogatottja, miután Lőrincz és Korpási is kétszer győzött. A 66 kilóban szerepelt Jäger és a 80 kilós nemzetközi mezőnyt tavaly végig uraló Bácsi négy meccsen egyaránt három sikerrel és egy vereséggel zárt.

————————————————————————-

Korábban:

A világ legjobb kötöttfogású nemzeti együtteseit felvonultató viadalon a Struhács György irányította magyar válogatott csütörtökön az oroszok ellen kezdte meg szereplését és végül nagy csatában maradt alul a magyar szövetség honlapján közzétett tájékoztatás szerint.

Módos Péter (59 kg) és Jäger Krisztián (66 kg) veresége után a háromszoros Európa-bajnok, olimpiai ezüst- és világbajnoki bronzérmes Lőrincz Tamás 71 kilogrammban 4-2-re legyőzte Jurij Gyenyiszovot, így 2-1-re szépített. A folytatásban azonban előbb az Eb-ötödik Szabó László (75 kg) kapott ki simán, majd a világ-, és Európa-bajnok Bácsi Péter nagy csatában, 7-6-os vereséget szenvedett Jevgenyij Szaljejevvel szemben.

A következő meccsen meglepetésre Szabó Patrik visszahozta a magyar esélyeket, miután nyerni tudott Azamat Bikbajev ellen, ám a 2009-es vb-első Kiss Balázs (98 kg) kikapott, ami az oroszok sikerét jelentette. A párharcot a junior világbajnok Lám Bálint Vitalij Scsur elleni sikere zárta, a végeredmény pedig 5-3 lett az oroszok javára.

A második körben a törökök következtek, akik ellen remekül indult a meccs, mert Módos ugyan kikapott, ám Jäger, Korpási Bálint (71 kg), Szabó László és Bácsi sorozatban hozta a meccseket, így 4-1-nél nagyon közelinek tűnt a siker. Végül mégis vereséggel zárult a csata, mivel Szabó Patrik, majd kisebb meglepetésre Kiss Balázs, zárásként pedig Lám Bálint is vereséget szenvedett. A párharcot a pontarány döntötte el, mely révén a törökök győztek.

A zárómeccset Örményország ellen vívta csoportjában a csapat, s ezúttal jól jött ki a szoros küzdelemből. Az utolsó két pár előtt 3-3 volt az állás, miután Módos, Szabó László és Szabó Patrik vereségeit, Jäger, Korpási és Bácsi sikerei ellensúlyozták. Ekkor következett Kiss Balázs, aki ezúttal már nem hibázott és simán nyert, majd Lám Bálint aratott nagyon fölényes győzelmet.

A magyar válogatott pénteken a másik csoport harmadikjával, a svéd együttessel csap majd össze az ötödik helyért. Az aranyéremért Oroszország és Azerbajdzsán mérkőzik meg egymással.

(MTI)