Ötpontos soproni hátrány a negyeddöntőben

Shares

A Sopron Basket hazai pályán 60-55-re kikapott a török Fenerbahcétól a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjének első mérkőzésén.

Aleksandra Crvendakic. Fotó: FIBA

A Sopron és a Fenerbahce párharca azután kezdődött, hogy a magyar csapat 25 éve megszerezte első bajnoki címét, és ezáltal kilépett a nemzetközi porondra. Ezt követően kétszer is legyőzte török riválisát a Ronchetti Kupában. Az Euroligában 14 mérkőzésen az isztambuliak 11-szer nyertek, a Sopron 2001/2002-ben tudta legyűrni ellenfelét kétszer, majd 2007/2008-ban aratta harmadik sikerét. A soproni szurkolók legutóbb két éve láthatták a Novomatic Arénában a Fenert, amely akkor 17 pontos győzelemmel távozott.

Ami a Sopron eddigi 18 Euroliga-szezonját illeti, idén 11. alkalommal került be a rájátszásba, ahonnan 2009-ben továbbjutott a salamancai Final Fourba. Az aktuális magyar bajnok 258 EL-találkozón 119/139-es mérlegnél tartott, az elmúlt alapszakaszban pedig 10 győzelemmel klubrekordot állított fel. A rájátszások statisztikájában 42 mérkőzés szerepelt 15 győzelemmel és 27 vereséggel, 18 281 dobott és 18 658 kapott ponttal.

Az egyik fél második sikeréig tartó csata nyitányán a túloldalon Firat Okul vezetőedző olyan kiválóságokat küldhetett pályára, mint a fehéroroszokkal Eb-bronzérmes Anasztaszja Veramejenka, az Euroliga-bajnok amerikai-cseh Kia Vaughn, a Budapesten Európa-bajnok, majd olimpiai harmadik szerb Ana Dabovic, az egyetemi világbajnok amerikai Aerial Powers vagy a WNBA All Star-válogatott Jonquel Jones. Roberto Iniguez együttese mellett szólt ugyanakkor, hogy a törökök kétszer is kikaptak idegenben az alapszakasz során Schióban a Salamancában.

A szerdai meccs elején – amelyre sok török szurkoló érkezett Ausztriából – 4-4 után kilenc ponttal ellépett a vendégegyüttes. A nagyszünetig a különbséget hat pontra csökkentette a Sopron, majd a harmadik negyedben még egy pontot elvett hátrányából, így ötpontos lemaradással kezdte a záró felvonást. A kevés pontot hozó utolsó negyedben tartotta a különbséget a Fenerbahce, így előnybe került.

Roberto Iniguez: A legrosszabb mérkőzésünk volt a mai a szezonban, különösen az első negyed. Nem ismertem a csapatomra, ahogy az utolsó két bajnokinkon sem. Fel kell tennünk magunknak a kérdést, mi történt az elmúlt egy hétben. 22 pontot engedélyeztünk ellenfelünknek az első negyedben, ahonnan 30 perc alatt nehéz visszatérni egy ilyen csapat ellen, akik minden hibát megbüntetnek. Isztambulba megyünk jövő héten, ahol ugyanúgy kell játszanunk mint az alapszakasz során idegenben. Ugyanannyi győzelmünk volt itthon és idegenben is, meg kell próbálnunk Isztambulban kiharcolni a folytatást. Előtte azonban még egy nagyon fontos mérkőzés vár ránk itthon a Szekszárd ellen. Most arra kell koncentrálnunk!”

Fegyverneky Zsófia: Szoros eredményt értünk el egy sztár csapat ellen. Az eredményt nézve nem volt ez egy rossz meccs tőlünk, de mi ennél tudunk sokkal jobban játszani. Főleg az első negyedben kaptunk túl sok pontot, és 9 pontos hátrányba kerültünk. Ezt három negyeden át próbáltunk ledolgozni, de támadásban nem tudtunk ma extra napot kifogni. Megmutattuk már többször is, hogy tudunk idegenben nyerni. Nem fogjuk feladni a párharcot, megpróbálunk idegenben egyenlíteni!”

Női kosárlabda Euroliga, negyeddöntő, 1. mérkőzés:

Sopron Basket-Fenerbahce (török) 55-60 (13-22, 15-12, 18-17, 9-9)
Sopron Basket: Fegyverneky 4, Turner 12/3, Crvendakic 15/3, Page 2, Jovanovic 6. Csere: Milovanovic 11, Salvadores 3, Coates -, Dubei 2.
Fenerbahce SK: Sottana 18/9, Plum 11, Dabovic 6, Verameyenka 6, Vaughn 10/6. Csere: Kizer 4, Powers 3, Cora 2, Vardarli –

A párharc második felvonására Isztambulban kerül sor jövő szerdán, az esetleges harmadik mérkőzésnek ismét Sopron ad otthont két hét múlva.

Forrás: MTI/wb-sopron.com