Ötpontos vereség Litvániában

Shares

A magyar férfi kosárlabda-válogatott öt ponttal kikapott Litvániában pénteken a világbajnoki selejtezősorozat harmadik fordulójában.

A tavalyi Európa-bajnokságon nyolcaddöntős magyar válogatott a világbajnoki selejtező nyitányán, novemberben 70-60-ra kikapott Lengyelországban, majd Debrecenben 84-76-ra nyert Koszovó ellen.

A túloldalon klubkötelezettségei miatt nem volt ott 8-10 játékos az NBA-ből és az Euroligából, Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány pedig hasonló okokból nem számíthatott a Barcelonában légióskodó Hanga Ádámra.

Hirdetés

Ruják András és Allen Rosco triplával kezdte a találkozót, ám 6-2 után nemsokára már a litvánok vezettek 13-10-re. A magyar csapatban bemutatkozott Horti Bálint és a honosított Govens Darrin is, de a kosarakat a Szolnokkal friss Magyar Kupa-győztes Vojvoda Dávid szállította. Az ötpontos hazai előny a nyitónegyed végére elolvadt, majd a magyarok „mínusz” hat pontról is visszazárkóztak 31-29-re. A félidőben Ruják dudaszós triplájával 41-37 volt az állás.

Térfélcsere után kilenc pont lett a hátrány, de ezt követően kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán a harmadik negyedben, Eilingsfeld János pedig már 13 pontnál tartott. A zárószakasz 57-53-ról indult egy 7-2-es hazai rohammal, majd újra három pontra csökkent a különbség (66-63). A litvánok öt támadó lepattanó révén egyhuzamban másfél percig támadtak eredménytelenül, Keller Ákos nem tudott egyenlíteni, aztán Eimantas Bendzius sarokból dobott triplájával 77-71 állt a nagyórán egy perccel a vége előtt. A hajrá már a jobban összpontosító házigazdáké lett, a magyarok legjobbja Allen lett 17 ponttal.

Férfi kosárlabda vb-selejtező, C csoport, 3. forduló:

Hirdetés

Litvánia-Magyarország 80-75 (19-19, 22-18, 16-16, 23-22)
Litvánia: Seibutis 11/3, Girdziunas 6/6, Bendzius 10/6, Grigonis 13/6, Kairys 9. Csere: Juskevicius 2, Janavicius 5/3, Cepukaitis -, Giedraitis 12/9, Echodas 5, Lavrinovic 7/3, Zelionis -.
Magyarország: Ruják 6/6, Vojvoda 12/3, Benke 5/3, Allen 17/9, Keller 3. Csere: Kovács P. 2, Horti -, Govens 6, Perl 9, Eilingsfeld 15/6.

Lengyelország-Koszovó 90-62
    
Az állás 1. Litvánia 6 pont, 2. Lengyelország 5, 3. Magyarország 4, 4. Koszovó 3

A nemzeti csapat hétfőn Szombathelyen fogadja a lengyel együttest.

A csoportból az első három helyezett jut tovább a következő körbe. Ott a B jelű, horvát, olasz, holland, román négyes első három helyezettjével kerül össze, s a hatos csoportból a legjobb három válogatott jut majd ki a 2019-es kínai világbajnokságra.

(MTI)