Ötszázötven millió forintért csatázik a Madrászi Tigris norvég kihívójával

Ánand VisuvanátanA címvédő Viswanathan Anand hazájában, az indiai Csennaiban (korábban Madrász) szombaton döntetlennel kezdődött az a sakkvilágbajnoki párosmeccs, amelyen az első játszmában a trónkövetelő, norvég Magnus Carlsen vezette a világos bábúkat. Az ellenfelek másfél órai játék után egyeztek meg a pontosztozkodásban. 

Carlsen a címoldalon A maximum 12 partisra tervezett párharc során két-két forduló után egy-egy pihenőnap következik, az utolsó mérkőzést a tervek szerint november 26-án játsszák. Amennyiben sem anand, sem Carlsen addig nem éri el a 6,5 pontot, azaz döntetlen az állás, négy rövidebb játékidejű, úgynevezett rapid összecsapásból álló rájátszás következik.

A világranglista-vezető, 22 éves Carlsen az áprilisi világbajnok-jelölti torna megnyerésével vívta ki a lehetőséget, hogy megküzdjön a nála 21 esztendővel idősebb Ananddal, akinek segítői csapatában Lékó Péter magyar nagymester is ott lesz.Lékó Péter_JP

A Madrászi Tigrisnek is becézett, hazájában nemzeti hősként tisztelt Anand 2007 óta őrzi a sakkvilágbajnoki címet, a nemzetközi szövetség, a FIDE világranglistáját azonban közel négy éve Carlsen vezeti. A norvég játékos idén februárban elérte a 2872 Élő-pontot, ez abszolút rekord a sportág történetében.

A sakkvilágbajnoki párosmérkőzés összdíjazása 1,85 millió euró (körülbelül 550 millió forint), ebből a győztes 1,1 milliót (326,5 millió forint) vihet haza.

(Forrás: MTI)

This entry was posted in Hírek and tagged , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.