Öttusa-ob: kettős fehérvári siker a nőknél

Shares
Alekszejev Tamara

Alekszejev Tamara

Alekszejev Tamara és az Alba Öttusa SE győzelmével zárult a női öttusázók szombati, Budapesten rendezett országos bajnoksága.

A férfiak pénteki versenyéhez hasonlóan a nők mezőnye is foghíjas volt: mandulaműtéte miatt hiányzott a vb-ezüstérmes Kovács Sarolta, míg a címvédő Földházi Zsófia három szám után a jó nyerési esélyekkel kecsegtető harmadik helyről visszalépett.
„Zsófi még nincs olyan edzettségi állapotban, hogy egy napot végigcsináljon, hiszen betegsége után csak július elején kezdte el az edzéseket” – mondta Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány az MTI-nek.

A „menők” hiányzása miatt gyakorlatilag a fiatalok versenyévé vált a bajnokság, melyen a 18 éves Ormándi Rebeka remek vívással a számot megnyerve tette le névjegyét. Az úszásban második lett, így gyengébb lovaglás után is az élről, két másodperces előnnyel vághatott neki a futásból és lövészetből álló kombinált számnak. Ez azonban kevésnek bizonyult, ugyanis a rutinosabb Alekszejev Tamara – aki az egy hónappal ezelőtti székesfehérvári Eb-n váltóban negyedik lett – megnyerte a kombinációt, ezzel első felnőttbajnoki címét is, és a győztes csapatnak is tagja volt.
„Mindenképpen dobogóra vártam magam, különösen úgy, hogy a felnőttmezőnyből sokan hiányoztak. Minden számban bennem maradt egy +pici+. Annak nagyon örülök, hogy a kombinált számban együtt futottam klubtársammal, Ormándi Rebekával, végül körről körre előrébb tudtam lépni, és megnyertem első aranyérmemet” – mondta a 26 éves székesfehérvári versenyző.

Az ob után Pálvölgyi Miklós közölte, hogy a szeptember elsején kezdődő varsói világbajnokságon a női hagyományos versenyben Alekszejev Tamara, Kovács Sarolta és Földházi Zsófia szerepel, az egyéni induló Réti Kamilla lesz. A női váltóban Alekszejev és Réti képviseli a magyar színeket.
A férfiak hagyományos versenyében Kasza Róbert, Marosi Ádám és Demeter Bence alkotja a csapatot, Tibolya Péter lesz az egyéni induló. A férfi váltóban Demeter Gergely és Harangozó Bence szerepel.

(MTI)