Ötven nap múlva: műkorcsolya és jégtánc Eb Budapesten

korcsolya, logo

Óriási energiával készülnek a sportág legjobbjai az idei szezon fő eseményére, a szocsi téli olimpiára. Az európaiak számára az ötkarikás játékokra vezető út utolsó állomása lesz a január 13 és 19 között Budapesten sorra kerülő műkorcsolya- és jégtánc Európa-bajnokság.

A magyar főváros már hetedik alkalommal fogadja az öreg kontinens kiválóságait, most tíz év után újra. ’A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség tíz hónappal a Debrecenben nagy sikerrel megrendezett rövidpályás gyorskorcsolya világbajnokság után újabb kihívás előtt áll. A szervezést nagyban segíti az, hogy jól képzett, tapasztalt, összeszokott stáb kezében van az irányítás – mondja Kósa Lajos, a MOKSZ elnöke. Az hogy megint ránk esett a választás, elismerése a munkánknak, amit évtizedek óta végzünk a korcsolyázás fejlesztéséért, az ISU-ért (Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség)’.

2006 szeptemberében a Syma csarnok megnyitóján a sztárvendég, Plushenko ünnepi gáláját élvezve aligha gondolhatta bárki is, hogy hét és fél évvel később ez a csarnok Európa-legjobbjait fogadja majd.

’Tény, hogy a szervezőknek kihívást jelent a helyszín, ahol már rengeteg nemzetközi sporteseményre került sor, de a korcsolyázás most fog itt bemutatkozni. Sok sok kreativitással szeretnénk egy emlékezetes versenyt varázsolni a csarnokba a várhatóan 1200 akkreditált  vendégnek és persze a közönségnek, nem is beszélve a televízió nézőknek, akik az egész világban HD minőségű közvetítéseken keresztül követhetik majd az eseményeket. Eddig már több mint tíz európai tv társaság jelentkezett be, folyik a média akkreditálása, ott is elértük a százas határt és még hol a vége (akkreditáció dec. 11-ig). Az esemény host broadcaster-i teendőit az MTVA vállalta, 25 órás sugárzásban. Az ő feladatuk sem egyszerű, mivel a 15 kamerás közvetítés számára egységes világítási rendszert kell teremteni a csarnokban és az 1600 lux elengedhetetlen a jégfelületen’ – folytatatta Sallak György, a MOKSZ főtitkára.

Mobil pálya várja majd a versenyzőket, a szervezők az ISU világában jól ismert osztrák AST céggel szerződtek a jég készítésére. Közösen a városligeti Műjégpálya szakembereivel január harmadikán kezdik építeni a pályát. A szervezők örömmel közölték, hogy elkezdődött a Ticketpron a jegyértékesítés és a jegyek egyharmadát már el is adták (www.ticketpro.hu).

Havasi Balázs Vihar c. zenedarabjának felhasználásával már tervezik a megnyitó ünnepséget is, mely a korcsolyatörténetre épül, tele friss, modern látvány és showelemekkel és persze Sebestyén Júliával, aki 10 éve a legutóbbi budapesti EB aranyérmese volt. 2014-ben hasonló szereplésre nem számíthat a magyar publikum, előreláthatólag egy jégtáncos pár képviseli a színeinket.

A szervező bizottság a verseny remélt sikerét nagyban az önkéntesekre is építi. Előttük nov. 27-ig nyitott a jelentkezés: http://www.efsc2014.com/onkentesek/

(Forrás: Dobor Dezső)

This entry was posted in Hírek and tagged , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.