Pálinger Katalint csalogatja Hajdu János!

Shares
Pálinger Katalin_Kovacsicz Rita_JP

Pálinger Katalin Kovacsicz Rita lövését hárítja

Nem is olyan rég még ő bűvölte el a szurkolókat, három hónapja viszont ő maga él teljes bűvöletben. Pálinger Katalin jelenleg az édesanyák nem mindennapi mindennapjait éli, ám ahogy korábban a pályán is sokoldalú tehetsége tette egyedivé, úgy jelenleg is igyekszik több fronton maradandót alkotni.

– Hogy ízlik az anyaszerep?
– Jaj, tündéri a kiscsaj! Amikor még a pocakban lakott, akkor is maga volt a csoda, de így, hogy már magamhoz ölelhetem… A születése utáni hat hét számomra álomszerűnek tűnt. Most meg már átalussza az éjszakákat is, úgyhogy tényleg szerencsésnek mondhatom magam.

 

– Intelligens baba, aki tudja, hogy az édesanyjának máshol is meg kell állnia a helyét…
– Igen, továbbra is részt veszek a volt klubom, a Győri Audi ETO elnökségi ülésein, valamint próbálom segíteni a csapat BL-szereplését. Ez nem jelent olyan sok elfoglaltságot, ám mégis aktívan jelen vagyok a kézilabdában.

– Mit szólsz ahhoz, hogy a betegsége miatt távol maradni kényszerülő Karl Erik Böhn helyett Hajdu János „ugrott be”a női válogatotthoz?Hajdu János_MOB_JP
– Sms-ben gratuláltam neki, amikor kinevezték. Annyit válaszolt, hogy októberben vár, és azt meg tudja ígérni, hogy akkor kér időt, amikor a babám éhes lesz. A viccet félretéve, azt gondolom, hogy nála ideálisan keveredik a lazaság és a kemény edzői stílus, ráadásul kifejezetten jól ismeri a lányokat. Örülök, hogy a KEB által megrajzolt vonalon szeretne továbbhaladni, és valljuk be, igazán jó anyaggal dolgozhat. Zácsik visszatérésével, valamint a már világklasszis Tomorival idén még erősebbek, még stabilabbak lehetünk, mint a tavalyi Eb-n. És már ott is dobogóra állhattunk.

Pálinger Katalin_JP

– Mit gondolsz, az Eb-bronz után decemberben a világbajnokságon meddig juthatunk?
– Én mindenképp a legjobb négy közé várom magunkat! Azt látom, hogy maga a mezőny nem olyan erős, a magyar csapat viszont mostanra érhet össze igazán. Szívből kívánom, hogy teljes legyen a keret, a sérülések messziről kerüljék el a lányokat!

– Nyilván meghatározó az is, miként zajlik maga a felkészülés. Az első nagy erőfelmérőn, a Provident Kupán meglehetősen erős ellenfelekkel találkozik a csapat.
– Szerintem remek dolog a szövetség részéről, hogy egy ilyen színvonalas tornát tudott tető alá hozni. Ráadásul a másik három csapat mindegyike eltérő stílust képvisel. A norvégok ellen a gyors, lerohanós játék ellenszerét találhatjuk meg, a horvátokkal szemben a hagyományosabb kézilabdából készülhetünk fel, a brazilok pedig kifejezetten atletikus játékosok, és a lazaságukkal hengerelnek. Én kifejezetten jó dolognak tartom, ha a felkészülési időszakban ilyen kiélezett meccseket játszunk, mert így sokkal nagyobb fejlődést érhetünk el!

– Többes szám első személyt használsz… Mégis visszatér majd Pálinger Katalin?
– Már nagyon vágytam egy babára, és elképzelhetetlennek tartom, hogy egyedül hagyjam őt. Az anyaságot, és a válogatott-szereplést is csak száz százalékos odaadással lehet csinálni, én előbbi mellett döntöttem. De persze soha ne mondd, hogy soha!

(Forrás: Magyar Kézilabda Szövetség, fotók: JochaPress.hu)