Parancsszóval ért fel az indulás

Shares
A Gézengúz Alapítvány vezetője és Pindroch Csaba

A Gézengúz Alapítvány vezetője és Pindroch Csaba

Pindroch Csabával egy jó ügyért futott az Armadillo Kreatív Ügynökség a Vivicittá futóversenyen, adományokat gyűjtöttek a Gézengúz Alapítványnak.

Gézengúz Alapítvány a salgótarjáni intézményét szeretné felszerelni minél több olyan kölcsönzésre is alkalmas eszközzel, melyek segítenek a születéskor rendellenességgel világra jött kisgyermekek fejlődésében.

“Mivel salgótarjáni születésű vagyok, természetes, hogy én is azonnal az ügy mellé álltam – mondta Pindroch Csaba színművész. Márciusban múltam 42 éves és ebből az alkalomból szeretném majd megajándékozni magam életem első 42 km-ével, azaz ősszel indulok a SPAR Budapest Maraton-on. Kemény edzésben vagyok, így különösen jól jött ez a 10 km-es futás. És mivel még segíteni is tudtam, parancsszóval ért fel az indulás. Annyira belebolondultam már a futásba, hogy egyik éjjel azon vettem észre magam, hogy maratonfutást nézek a tv-ben.”

saucony_slow

“Egy ismerős meghívására többször jártam a Gézengúz budakalászi központjában, és megfogott, amit ott láttam, ahogyan ott segítenek a gyerekeken – mondja Arany Gábor, az Armadillo operatív igazgatója, majd hangsúlyozza: érdekes, hogy ott mindig vidám szülőkkel és gyerekekkel találkoztam, pedig tudjuk, hogy miért keresik fel az alapítvány munkatársait… Ez a miliő megfogott, és Bartha Péter ügyvezetőnkkel úgy döntöttünk, hogy 2014-es társadalmi felelősségvállalás-programunk a kis gézengúzokról szól, egész évben segítjük őket a munkánkkal, olykor szabadidőnkkel.”

Pindroch Csabát is megérintette a történet, ezért arra gondolt, hogy a futás mellett egy dedikált forgatókönyvvel is segíti a kis gézengúzokat. Valami Licit néven licitálásra adta a Valami Amerika 2 forgatókönyvét, amit Szabó Győző barátjával dedikáltak. A felajánlott összeget Pindroch Csaba és Szabó Győző a Gézengúznak ajánlja fel.

A forgatókönyvre a Gézengúz Alapítvány Facebook oldalán a Valami Licit nevű alkalmazáson keresztül lehet licitálni. A licitáló Facebook-alkalmazást egész éves segítségnyújtással, CSR-programjával egybekötve az Armadillo Kreatív Ügynökség készítette és kezeli.  A licitálás nagyon egyszerű. Az nyer, aki a legtöbb összeget ajánlja fel határidőn belül a forgatókönyvre.

(BrandTrend)