Párizs finoman megzsarolta a NOB szemlebizottságát

Shares

NOB_Párizs, Patrick Baumann

A párizsi szervezőbizottság csak a 2024-es rendezés esetén tudja garantálni, hogy az eredetileg tervezett helyszínen épül meg az olimpiai falu – tudatták a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szemlebizottságával a francia szervezők.

A tervek szerint a Seine-Saint-Denis városrészben, 1.7 milliárd euróból (525 milliárd forint) felépülő falu csak akkor tud eredetileg kitűzött szerepének eleget tenni, ha Párizs 2024-ben rendezhet olimpiát, ugyanis a fejlesztések mindenképpen elkezdődnek, és a vezetők jelezték, nem tudják négy évvel eltolni a projektet.

„Semmit sem tudunk garantálni 2024 után, ugyanis már megállapodtunk a helyi hatóságokkal az építkezésről, és nem tehetjük meg, hogy négy évig jégre tesszük az egészet” – jelentette ki a pályázat vezetője, Tony Estanguet, arra utalva, hogy a NOB azt fontolgatja, Párizs és Los Angeles közül a vesztes pályázó megkapná a 2028-as rendezést.

Hirdetés

Anne Hidalgo polgármester hozzátette: az 50 hektáros területen, ahol nagyon magas a munkanélküliség, mindenképpen megépülnek a tervezett házak, és oda 2024 után be is költöznek az új lakók, akármilyen döntést is hoz a NOB.

Az olimpiai faluban – mely kevesebb mint két kilométerre helyezkedik el a versenyek fő helyszínétől – 3000 új otthon épül 2024-re, így ha Párizs rendezheti az ötkarikás játékokat, a sportolók 84 százaléka 25 perc alatt eljuthat a versenyekre.

A NOB szemlebizottságának vezetője, Patrick Baumann (a fotón) elégedetten nyilatkozott a párizsi tervekről. Elmondta, minden garanciát megkaptak, amire szükség volt. Kiemelte, nemcsak az olimpiai faluval, hanem a tervezett új uszodával kapcsolatban is „minden rendben”.

Hirdetés

A NOB szeptember 13. és 17. között esedékes 130. kongresszusán a szavazók Párizs és Los Angeles közül választhatják ki a 2024-es házigazdát, miután Boston, Hamburg, Róma és Budapest visszalépett a pályázattól.

(MTI-Paris 2024)